Felszámolják az egyik legnagyobb nyugat-dunántúli mélyépítő céget, a zirci székhelyű Köz-Víz Kft.-t – erősítette meg lapunk információját Latorczai János, a Seratus Rt. felszámolóbiztosa. Az 1991-ben alapított Köz-Víz munkáinak jelentős részét különböző közbeszerzési eljárásokon nyerte el, mostanra az előzetes becslések szerint közel 1 milliárdos adósságot halmozott fel. Latorczai a felszámolási eljárás jelenlegi szakaszában a részletekről még nem kívánt nyilatkozni, azt azonban elmondta, hogy a romániai érdekeltséggel is rendelkező cég csupán az adóhivatalnak és a hitelező banknak mintegy 300–300 millió forinttal tartozik.
A Köz-Víz hitelét a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. felmondta, az APEH pedig – köztartozások miatt – végrehajtási eljárást kezdeményezett a céggel szemben. (A közelmúltban egy árverésen a még jelentős megrendelésekkel rendelkező társaság gépeinek és eszközeinek nagy részét már értékesítették is.) Információnk szerint az elsősorban központi, önkormányzati és uniós forrásokból finanszírozott, egyenként is milliárdos értékű csatornaberuházásokat végző Köz-Víznek a tartozások mellett több száz millió forintnyi, nem csekély részben vitatott kintlévősége van. Jelenleg vizsgálják azt is, hogy a Köz-Víz az elmúlt időszakban jogosan teljesített-e – különböző megrendelők felé – mintegy 200 millió forint értékű garanciális kifizetést.
