Még mindig keveset lehet tudni az ÁPV Rt. által értékesítésre meghirdetett, többségi állami tulajdonú agrártársaságokról, holott a pályázatokat június 14-éig be kell adni a privatizációs szervezethez. Magyarország egyik legértékesebb és legnagyobb biogazdasága például a kétezer hektár minősített bioterületen gazdálkodó Abaúj Charolais Mezőgazdasági Rt., amely teljes biominősítéssel rendelkezik, a baromfitermelést kivéve. Ezt a tevékenységet azonban éppen most választották le róla, így már a legkényesebb „bio swiss” minősítésnek is megfelel a cég.
A Szolnok melletti Alcsiszigeti Mezőgazdasági Rt.-re a magas szintű tejtermelés és neves szarvasmarha- törzstenyészete a legjellemzőbb. Meghatározó a nagy területű növénykultúrák termelésében, szakmai körök szerint a kalászos gabona és a cukorrépa termelésében jelentős versenyelőnnyel rendelkezik a hazai konkurenciával szemben.
A Bácsalmási Agráripari Rt. a legnagyobb sertéstenyésztő koncentrációjú gazdaság, évi 60 ezer sertéssel, nagy szerepet játszik a napraforgó-vetőmag termelésében. Meglehetősen érzékeny ,,területen” gazdálkodik, ugyanis igen nagy integrációt valósít meg, évente csaknem ezer szerződést köt. A térség egyetlen nagy foglalkoztatójának számít, a társaságnál azonban a hatékonyság is rendkívül fontos, mivel a jelentős aszálykár és a sertéspiaci gondok miatt nagyon nagy vagyonvesztést szenvedett el. Hatékonysága javulása érdekében az ÁPV Rt. az átlagosat meghaladó létszámleépítést enged majd meg: évente legfeljebb 10, három év alatt pedig összesen 25 százalékot.
Magyarország legnagyobb és legértékesebb mezőgazdasági részvénytársasága, a Bólyi Mezőgazdasági Rt. is eladósorba került. A hozzá fogható, csaknem 20 milliárd forintos mezőgazdasági termeléssel egyetlen hazai, szövetkezetből vagy állami gazdaságból átalakult integráció sem rendelkezik. A cégre minden mezőgazdasági tevékenység és az erre épülő vertikum jellemző, így a takarmánytermesztés és az állattenyésztés is, az egyéb mezőgazdasági termékek feldolgozásával együtt. A Bólyi Rt. fajtatulajdonosa több szójafajtának, sőt Magyarország legnagyobb szójafajta-előállítója és termelője. A céget nagy kereskedelmi integráció, magas szintű állattenyésztés jellemzi – különösen a tejtermelésben és a sertéshús-előállításban –, termelési mutatói a vezető dán és holland versenytársakkal is összevethetők. A társaság rendelkezik Közép-Európa legnagyobb, évi 150 ezer tonna kapacitású vetőmagüzemével.
Szakmai körök szerint az Enyingi Agrár Rt. is elég jó talajadottságú, igaz, tagolt területen gazdálkodik. Meghonosítója volt a hazai intenzív tejtermelésnek, ide importálták először az amerikai holstein-fríz fajtát, amely ma már a magyar tejágazatot jellemzi. Importja tette lehetővé a korábbi fajták teljes átkeresztezését és azt, hogy Magyarországon – hasonlóan a legfejlettebb mezőgazdaságú Egyesült Államokhoz – megváltozott az arány a tejelő és a húsmarha típusok között.
Fejlett mezőgazdasági termelést, kiemelkedő vetőmag-előállítást végez a Hód-Mezőgazda Rt., amely a törzstenyészetek fenntartásáról híresült el, különösen a szarvasmarha és a sertés terén, s például önálló sertés hibridkombinációkkal is rendelkezik. Emellett a régióban jelentős integrátori szerepet is betölt. A Komáromi Mezőgazdasági Rt. Bábolna árnyékában is mindig versenyképes volt, szerkezete szerves összetételű, jellemző rá a tejtermelés, a sertéshús előállítása és feldolgozása. Vetőmagot nem állít elő, talajadottságai ugyanis nem megfelelőek ehhez.
Magyarország legrégebbi állami gazdaságára, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt.-re is vevőt keresnek. A társaság öntözhető termőterülete mintegy 6500 hektár. Magas szintű tejtermelési tenyészetei vannak, itt van a magyar tarka kettős hasznosítású törzstenyészet, de lótenyésztése is híres. Az ÁPV Rt. a magánosítás előtt opciós szerződéssel leválasztja és megvásárolja a vállalat lótenyésztési üzletágát.
Az egyik leghatékonyabb az eladó agrárcégek között a Szerencsi Mezőgazdasági Rt.-t. Magyarország legnagyobb étkezési tojás előállítója, évente 105 millió tojást szállít a piacra. Charolais szarvasmarha-tenyészete törzstenyészet minősítésű, tejtermelő állománya jelentős, sertésfeldolgozóval is rendelkezik. A cégnél hagyománya van a cukorrépa-termesztésnek.
A Tokaj Kereskedőház Rt. több mint 2800 szőlőtermelőt integráló tevékenysége már hét éve jól működik, a privatizáció előtt leválasztják róla a továbbra is állami tulajdonban maradó részeket: a tarcali kutatóbázist, a muzeális borkészleteket és két különleges tarcali termőhelyet, a Királydűlő és a Szarvasdűlő egyes részeit, amelyek együtt összesen 18 hektárt tesznek ki.
