Ötven dolgozójától megvált, majd néhány nappal ezelőtt csődöt jelentett az egyik legnagyobb zalai építőipari cég, a Kanizsa Kft. – tudta meg lapunk. Az 1989-ben alapított, a térségben számtalan nagyberuházást végrehajtó társaság azt követően kényszerült erre a lépésre, hogy hitelezőinek egy részével nem sikerült egyezségre jutni a tartozások átütemezéséről – jelentette be immár hivatalosan is Sziva Antal, a társaság többségi tulajdonosa és Cseke Csaba ügyvezető igazgató. Mint azt közölték, a Kanizsa Kft.-t működőképes állapotban, mihamarabb értékesíteni szeretnék. A cégnek – a közelmúltban elkészült vagyonmérleg szerint – közel 200 millió forint tartozása van. A szállítói követelések értéke 120 millió forint körüli, de a társaságnak köztartozása és bankhitele is van.
A Kanizsa Kft. közel másfél évtizedes kiegyensúlyozott gazdálkodást követően került nehéz helyzetbe, a közelmúltban ugyanis több olyan megrendelésük volt, amely esetében az időközben felmerülő többletköltségeket nem tudták érvényesíteni. A társaságnak jelenleg 70 millió forint értékű peresített követelése van, vagyonának értéke megközelíti a 100 millió forintot.
