Hétfőtől ismét teljes kapacitással exportálhat a kaposvári Kométa 99 Kft. – nyilatkozta lapunknak Hollósy Tibor, a társaság igazgatóhelyettese. Hollósy elmondta, a január végén elrendelt exportstop hetente átlagosan 25 millió, összesen pedig mintegy 300 millió forintos veszteséget okozott a cégnek. Most mérik fel, melyik régi partnerükhöz térhetnek vissza, s melyikhez nem. Az igazgatóhelyettes szerint megrendelőik többsége – az előzetes egyeztetések alapján – ismét számít rájuk, de minden bizonnyal lesznek olyanok is, akik az elmúlt hónapok alatt más beszállítót kerestek. Ebből adódóan az exporttilalom okozta veszteséget ma még pontosan nem lehet megmondani.
A termékeinek több mint 40 százalékát a külpiacokon értékesítő cég az EU-csatlakozást követően arra számít, hogy Európa-szerte sikerül új piacokat szereznie. Hollósy kifejtette, úgy döntöttek, hogy a korábban csak a hazai piacra termelő üzemet véglegesen bezárják, s a teljes termelést az exportüzembe koncentrálják. Létszámleépítést nem tervez a jelenleg mintegy 900 dolgozót foglalkoztató cég.
