Az Electrolux Lehel Kft. tavalyi árbevétele meghaladta a 113 milliárd forintot, ami az előző évhez képest 17 százalékos növekedés - mondta Takács János, a társaság vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján. Bár a cégre nincs jelentős hatással a forint ingadozása, Takácsi a magyar gazdaság jelenlegi állapota mellett 265-275 forint közötti euróárfolyamot tart reálisnak, s a társaság is ezzel kalkulál. Az Electrolux jászberényi bázisán évente mintegy 4 millió termék, 2,2 millió hűtő és 1,8 millió porszívó készül. Az árak stagnálása, esetleg csökkenése miatt a cég idén nem tervez jelentős bevételgyarapodást, erre 2005-től, vagyis azt követően lehet számítani, hogy elkészül a társaság nyíregyházi üzeme, ahol évente 560 ezer alul fagyasztós kombinált hűtőszekrény készül. Az új gyárban várhatóan 600 főnek biztosítanak munkát, jelenleg 3500 főt foglalkoztat az Electrolux Magyarországon. A vezérigazgató elmondta, hogy a nyíregyházi gyár elindítása után az évi 55 millió terméket gyártó és forgalmazó Electrolux-csoport minden tizedik terméke Magyarországon készül. Takács nem számolt be a cég nyereségességéről, de azt elárulta, hogy a társaság saját tőkéje a tavalyi 93,9 milliárd forintról idén 101,2 milliárdra nő; osztalékot nem fizetnek, a profitot fejlesztésre, főként a 65 millió euróból megvalósuló nyíregyházi üzem kialakítására fordítják. Az Electrolux Lehel idén tehát mintegy 13 milliárd forintos beruházást hajt végre a tavalyi több mint 3 milliárdos invesztíció után. (Egyelőre nincs előrelépés a svédországi porszívóüzem jövőjével kapcsolatban; első körben megvizsgálják a bezárás lehetőségét, majd pedig a gyártás esetleges áthelyezését - itt jöhet szóba Magyarország, ahol információink szerint nem igényelne jelentősebb beruházást az újabb porszívók gyártása).
Rohrböck András, a belföldi részleg igazgatója elmondta, hogy tavaly 10 százalékkal emelkedett a kereslet a háztartási készülékek iránt, idén pedig 6 százalékos bővülés várható, ám az Electrolux saját márkái esetében ennél nagyobb növekedéssel számol. Tavaly egyébként 550 ezer, az Electrolux jászberényi gyárában készített, illetve importból származó terméket értékesítettek a magyar piacon, az árbevétel- és a volumennövekedés 10 százalékkal haladta meg az előző évit. Az Electrolux tovább igyekszik erősíteni pozícióit, főként a szárító- és mosogatógépek terén.
