BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Malév új londoni járatot indít a standstedi repülőtérre

2004. február 15. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Malév pénteken elindította első járatát az elsősorban fapados légitársaságok által kedvelt londoni Stansted repülőterére, amely évente 19 millió utast fogad. Az új járat hetente 12 alkalommal közlekedik a magyar és az angol főváros között. Patrick Bohl, a Malév nyugat-európai divíziójának vezetője lapunknak a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a cég növelni szerette volna kapacitását, ám a londoni repülőterek rendkívül zsúfoltak, s miután a standstedi légikikötő szolgáltatásának színvonala teljesen megegyezik a többiekével, ezért döntött a cég mellette.
A piackutatások is ezt támasztották alá, a Malév ugyanis eközben megszünteti a gatwicki repülőtérre közlekedő járatait. Természetesen továbbra is megmarad a Heathrow repülőtérre érkező heti 14 járat. (A nagy légikikötők esetében az ideális menetrend kialakítása is akadályokba ütközik, a standstedin viszont lehetőség volt arra, hogy például az üzleti utasok igényeinek megfelelő menetrendet állítsanak össze, vagyis a reggel Londonba utazó este már vissza is térhet.) Patrick Bohl elmondta még, hogy az üzleti utasok mellett a kormányzati szereplőknek is kedvező a menetrend, de a kedvező átszállási lehetőség miatt nagy számú turistára is számítanak - a kelet-európai régióból is. A divízióvezető elmondta még, hogy az első két hónapban a délutáni járatokat a 67 utas befogadására alkalmas Fokkerekkel, később pedig a 102 utas szállítására alkalmas Boeing 737-es gépekkel bonyolítják le.
A legolcsóbb jegy oda-vissza 29 900 forintba kerül mind a standstedi mind pedig a heathrow-i repülőtérre, az előbbi esetében 12 700, míg a másiknál 13 700 forint a repülőtéri illeték. Tavaly egyébként a Malév körülbelül 2,3 millió utasának 7,2 százaléka közlekedett Budapest-London között, idén ez 9,3 százalékra növekedhet. Az utasok 28 százaléka magyar, a többi külföldi volt, s idén is hasonló megoszlással számolnak. A London-Budapest járatokon közlekedők 6,4 százaléka üzleti utas volt. Az elmúlt évi menetrend szerinti utazások bevételéből 7,3 százalék a londoni járatokon keletkezett. (A társaság egyelőre nem hozta nyilvánosságra a bevételi adatait, illetve a tervezett idei utasszámot, de azt elmondták, hogy a menetrend szerinti londoni járatok tavalyi bevétele 3,9 milliárd forintot tett ki.)

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet