Az ÁPV Rt. igazgatóság csütörtökön elfogadta a Dunaferr Rt. privatizációjával kapcsolatos részvényértékesítési és befektetési megállapodás tervezetét. Egyúttal felhatalmazta a szervezet vezérigazgatóját, hogy folytasson további egyeztető tárgyalásokat a befektetővel, ezt követően pedig a privatizációs szervezet nevében írja alá a szerződést az ukrán-svájci Donbass-Duferco konzorciummal. A pályázati kiírás szerint a tulajdonba kerülés feltétele, hogy a befektető eredményesen zárja le a tárgyalásokat a Dunaferr-csoportnak hitelező bankokkal. A szerződést február végéig írhatják alá. Az ÁPV igazgatósága elfogadta a Magyar Exporthitel-biztosító Rt. 2004-2006. évi stratégiai tervét. A társaság célja, hogy az időszak végére elérje a fedezetbevétel 79 százalékos és a bruttó díjbevétel közel 53 százalékos növekedését. Az igazgatóság emellett jóváhagyta a Mafilm Rt. 2004-es üzleti tervét, amelyről a társaság rendkívüli közgyűlése dönt majd. A terv fő prioritásai: a privatizációra való intenzív felkészülés, a társaság ingatlanrészeinek korszerűsítése a filmszakmai célú hasznosítás és a bevételek növelése érdekében, valamint a jövedelmezőség javítása.
