A SkyEurope tavaly november közepi megjelenésétől kezdve (amikor is Párizsba és Londonba, decembertől pedig Milánóba és Zürichbe közlekedtetett járatokat Budapestről) az év végéig több mint 16 ezer utast szállított, 75 százalékos kihasználtság mellett - közölte Christian Mandl, a SkyEurope Airlines elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. A társaság a nyári időszakban, vagyis március végétől októberig fokozatosan újabb hat célállomásra indít gépeket Ferihegy 1-ről. Amszterdamba, Varsóba, Velencébe hetente hat, Rómába négy, Dubrovnikba és Splitbe pedig három-három repülőjárat indul. A SkyEurope - illetékek nélkül - továbbra is 5990 forint kezdőárért kínálja jegyeit egy útra.
A Ferihegy 1 terminál kapacitása jelenleg szűkös, a Budapest Airport (BA) Rt. egy időpontban csak egy gépet tud kiszolgálni. Információink szerint azonban most arról született döntés, hogy a régi terminál felújításának idejére egy könnyűszerkezetes, nagy befogadóképességű „sátorterminált” építenek, s ezáltal a megnövekedett forgalom kiszolgálása mellett folyhat a rekonstrukció. A SkyEurope bármelyik magyarországi repülőtérről indíthatna járatokat, ám új konkrét helyszín egyelőre nincs napirenden; a cég azonban szeretné erősíteni itteni jelenlétét, s elképzelhető, hogy idővel naponta több járatot közlekedtet a mostani célállomásaira. A SkyEurope tervei szerint idén legalább 815 ezer utast szállítanak, s közülük háromszázezren Magyarországról veszik igénybe a cég szolgáltatásait.
