A mobiltelefon-szolgáltatók azon túl, hogy - az év végi sms-rohamok miatt - növelik kapacitásukat, különböző akciókkal erősítik az ügyfelek hűségét. Az sms-küldés szempontjából valamennyi ünnepnap kiemelkedő, ezen belül mégis 24. és 31. a csúcs - mondták a Westelnél. Tavaly december 24-én közel öt és félszeres, december 31-én közel négyszeres, január 1-jén pedig közel kétszeres volt a napi összes sms-forgalom egy átlagos hétköznaphoz képest. Az előfizetők által elküldött üzenetek száma 24-én és 31-én meghaladta a 15,5 milliót, szilveszterkor pedig alig 2 óra leforgása alatt 1,8 millió sms-t küldtek a Westel ügyfelei, azaz közel annyit, mint máskor 24 óra alatt.
Hagyományos és újszerű ünnepi recepteket, karácsonyi háttérképeket, valamint fenyőfa-összeállításokat, többszólamú csengőhangokat, játékokat, képes üzeneteket, telefonon nézhető és olvasható képregényeket - egyebek mellett ezeket a speciális tartalmakat kínálja a Westel az ünnepek idején a 777mobil WAP-portálján keresztül ügyfeleinek. Az év végi „rohamra” mintegy másfél-kétszeres kapacitásnöveléssel készül a Vodafone. Karácsonykor az évközben megszokottnál átlagosan 3-4-szer több sms-t és mms-t küldenek, illetve ennyiszer több beszélgetést folytatnak le az emberek a hálózaton keresztül; emellett kisebb mértékben a GPRS-forgalom növekedése is várható. A csúcs azonban szilveszterkor lesz, amikor akár a normális 5-6-szorosára is emelkedhet a forgalom - mondták a vállalatnál. A Vodafone 2002 decemberében 810 ezer ügyféllel rendelkezett, ma ez a szám 1,3 millió. A két ünnep közötti egy év alatt az sms-ek száma megduplázódott, az egy ügyfélre jutó üzenetek száma pedig 10 százalékkal nőtt.
A vállalat több tízezres Vodafone live!-val rendelkező ügyfélköre az ingyenesen elérhető téli képek mellett karácsonyi és újévi Garfield mms-eseket küldhet. Aki pedig szeretne otthonról egy kicsit kimozdulni, az a karácsonyi és szilveszteri programok, könnyű- és komolyzenei koncertek között válogathat, például a szilveszteri bulik listáját is le lehet kérni.
Ha a Pannon GSM számlás ügyfelei karácsony előtt Ausztriában járnak, telefonjukat érdemes a ONE hálózatára állítaniuk. December 13. és 24. között ugyanis egyetlen ebből a hálózatból küldött sms-ükért sem kell fizetniük. Ráadásul az ajánlat korlátlanul érvényes, azaz minden időszakban, tetszőleges számú és bármely hálózatba küldendő szöveges üzenetre vonatkozik.
