December 27-én indul a Való Világ 3 (VV3), a 14 lakó szilveszterkor költözik be a villába, s ezt követően hónapokon keresztül újra kukkolhatnak a nézők. Az RTL Klubon futó műsor a Legyen ön is milliomos! helyén jelentkezik majd, ez utóbbi produkció pedig szünetel a valóságshow ideje alatt - mondta Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója. A csatorna azért is vágott újra bele a valóságshow-ba, mert egy piackutatás során kiderült, hogy a nézők nagy hányada kíváncsi a produkcióra. Ilyenkor télen sokan ülnek a tévé elé (egyebek mellett ez szólt a produkció december végi indítása mellett), s az is nyilvánvaló volt, hogy a másik reality show, a Survivor - A sziget december 20-i befejezése után tanácsos elkezdeni a VV3-at.
A saját gyártású műsor készítői több újdonsággal várják a nézőket, például míg a VV3 műsora, illetve a napi összefoglalók az RTL Klubon futnak majd, addig a tévézők az m+ csatornán éjjel 2-től másnap este fél nyolcig élőben is nyomon követhetik a villa életét. Újdonság továbbá, hogy a 14 villalakó között egy pár is lesz, s az is új helyzetet teremthet a nézők, illetve a játékosok számára, hogy az egyik szereplő licit útján jut a műsorba, s az általa felajánlott összeg a nyereményalapot növeli. A győztes jutalma lesz egy 200 négyzetméter alapterületű luxuslakás, egy Alfa Romeo 147-es autó, egy-egy kétszemélyes brazíliai és Seychelle-szigeti kirándulás, s egy éven keresztül havi egymillió forint. Kolosi elmondta még, hogy megváltozott a műsor zenéje, a játék díszlete, s némileg megújult a villa belseje is. Újdonság továbbá, hogy ez alkalommal Stohl András műsorvezető társa a Viva televízióból ismert Lilu lesz.
