Négymilliárd forint körüli nettó árbevétel mellett legjobb esetben is veszteség nélkül zárhatja az évet a Fűzfői Papír Rt. - erősítette meg lapunk információit Mészárovics Imre elnök-vezérigazgató. A mintegy 100 millió forintos tervezett nyereséget szinte teljes egészében elvitte az energiaár-emelés, s az árbevétel is kisebb lesz a vártnál. Ugyanakkor az is tény, hogy a felszámolást követően 2002-ben új tulajdonosokhoz került fűzfői papírgyár még mindig csak 60-65 százalék körüli kapacitáskihasználtsággal működik. Jövőre szeretnék szűkíteni a gyártmánypalettát, hiszen tetemes pluszköltséggel jár a sok átállás, ugyanakkor megjelennek az asztali naptárok piacán. Ebből a termékből az évi mintegy hárommillió darabos magyar piacnak 2004-ben már több mint a felét kívánják uralni.
A jövő évi üzleti terv már 5,5 milliárd forintos nettó árbevétellel és mintegy 75-80 százalékos kapacitáskihasználással számol az évi 40 ezer tonna papír előállítására képes gyárban. A létszámot a jelenlegi 320-ról 350-re kívánják növelni, ami a maximumot jelenti. Ezzel párhuzamosan - döntően hitelből - jelentős technológiai korszerűsítést is végrehajtanak. Nyereséges termelésre viszont csak akkor van esélye az Első Hazai Papír (EHP) Kft. tulajdonában lévő cégnek, ha a hatékonyság javítása mellett a jelenlegi 20-25 százalékról legalább 30 százalékra nő az export részaránya, s a késztermékgyártás volumene eléri a 8 ezer tonnát - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.
