Várhatóan már az év végére befejeződik az a több mint 650 millió forint értékű beruházás, amelynek keretében új gyártóbázist és egy hozzá kapcsolódó logisztikai központot épít Veszprémben a Bodycare Kozmetikai Kft. - mondta lapunknak Kriskó Nándor, a társaság ügyvezető igazgatója.
Az idén várhatóan 20-22 millió kozmetikai terméket előállító Bodycare a fejlesztés eredményeként közel duplájára, évi 40-42 millió darabra növelheti kapacitását. Az elmúlt években átlagosan 530-540 millió forint nettó árbevételt elérő, a holland Bodycare International Group tulajdonában lévő cég jövőre már 4,5 milliárd forint árbevétellel számol.
A kizárólag saját forrásból megvalósított fejlesztés keretében nem csupán egy új, 2600 négyzetméteres üzemrészt építenek fel, hanem a már meglévő létesítményeket is felújítják. (A társaság egyébként tavaly már végrehajtott veszprémi gyárában egy szintén közel 650 millió forint értékű beruházást.) Emellett modernizálják a teljes gyártási folyamatot, új berendezéseket telepítenek, és létszámbővítésre is sor kerül. Az üzemben jelenleg főként samponokat gyártanak (NAPI Gazdaság, 2002. június 5., 5. oldal), a beruházás után azonban egyebek mellett különböző krémekkel is bővül a paletta.
