Még kedvező döntés esetén is hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ismét Széles Gábor, vagyis az Ikarus Holding Rt. tulajdonába kerüljön a székesfehérvári autóbuszgyártás. Információink szerint ugyanis bár az Irisbus vezetőinek tetszett az ajánlat, amelyet Széles tett a székesfehérvári Ikarusbus Rt.-re, az Irisbus tulajdonosának, a FIAT-csoportnak az igazgatósága ez idáig nem tárgyalt arról.
Az Ikarusbus Rt. vezetői augusztusban jelentették be, hogy bezárják székesfehérvári gyárukat, és a cég magyarországi termelését a budapesti Ikarus Egyedi Autóbuszgyártó Kft. telephelyére költöztetik át. A magyar piac folyamatos hanyatlása és a külföldi kereslet hiánya – még a cég olyan hagyományos „vadászterületein” is, mint Oroszország – késztették az Ikarusbus-csoportot erre a lépésre.
A székesfehérvári gyár az Ikarus márkájú helyközi buszok és autóbuszok hagyományos termékskáláját gyártotta, ám a cég rendelésállományának folyamatos visszaesése miatt 2002 tavaszától fokozatosan leépítette dolgozóinak számát, majd tavaly novembertől felfüggesztette a termelést. A cég szerint a korábbi negatív tendencia folytatódott az idén is: a helyközi buszok és autóbuszok magyar piaca 2003-ban eddig soha nem látott mélypontra jutott, az idén várhatóan összesen kevesebb mint kétszáz új autóbuszra lesz vevő.
