BUX 140620.23 0,52 %
OTP 46130 0,39 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb vezetőváltás a Zala Bútornál

2003. október 16. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

ä napi gazdaság
Távozott posztjáról Katona György, a zalaegerszegi Zala Bútor Rt. tavasszal kinevezett vezérigazgatója - erősítette meg lapunk információit Antal László, a cég elnöke. Elmondta, hogy az egyre nagyobb értékesítési nehézségekkel küzdő társaságot megbízott vezérigazgatóként átmenetileg Takács Andrásné gazdasági igazgatóhelyettes irányítja. Antal közölte, hogy az ágazat válsága a Zala Bútort is elérte, jóllehet 2003-ra már 1,9 milliárd forint körüli nettó árbevételt és 60 milliós nyereséget tervezett. A belföldi értékesítés és az export egyaránt csökkent, mindössze a belsőépítészeti munkák területén sikerült a tavalyinál több megrendeléshez jutni. A vállalat nettó árbevétele idén előreláthatóan mintegy húsz százalékkal csökken, s biztos, hogy ismét veszteséges évet zárnak. A kialakult helyzet miatt további megszorító intézkedéseket is kénytelenek bevezetni - tette hozzá a cég elnöke. Így például kétszáz fő alá csökkentik a létszámot, s ingatlanértékesítést is tervbe vettek. (A 617,4 millió forintos jegyzett tőkéjű Zala Bútor Rt. az év elején még 270 dolgozót foglalkoztatott. Ekkor még úgy vélték, hogy 220 fő körül stabilizálható a létszám, a munkacsúcsokat pedig bérelt dolgozókkal oldhatják meg (NAPI Gazdaság, 2003. február 10., 5. oldal).
Az újabb költségcsökkentési program emellett kiterjed a gyártásszervezésre, valamint a hatékonyabb anyag- és energiatakarékosságra is. Az utóbbi különösen nehéz feladat egy forráshiánnyal küzdő, évtizedekkel ezelőtt épített gyárban. Antal László szerint tovább növeli a gondokat, hogy az igények egyre inkább az olcsóbb, három-öt évre tervezett bútorok irányába tolódtak el, miközben a Zala Bútor döntően igényes és tartós termékeket gyárt.
A korábban a dolgozókat és a menedzsmentet tömörítő MRP-szervezet birtokában lévő cégnek 2001 tavaszán lett többségi tulajdonosa a Gránit-Invest Vagyonkezelő Kft., illetve a Dominancia Vagyonkezelő és Kereskedelmi Rt. Az előbbinek 44,91, az utóbbinak pedig 25,85 százalékos részesedése van a cégben.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet