BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

November közepén indulnak a SkyEurope budapesti járatai

2003. szeptember 23. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szlovák diszkont-légitársaság, a SkyEurope november 14-től Budapestről Londonba és Párizsba, december 15-től pedig Zürichbe és Milánóba indít naponta járatokat - jelentette be tegnap Alain Skowronek, a cég egyik alapítója. A társaság valamennyi járatára - repülőtéri illeték nélkül - 5990 forintért lehet legolcsóbban jegyet venni, a legmagasabb ár pedig 59 900 forint. A cégvezetők arra számítanak, hogy éves szinten legalább kétszázezren veszik igénybe a Budapestről induló légijáratokat. A tervek szerint a jelenlegi 14 mellett később újabb célállomásokra is szállíthat utasokat a társaság, jövő nyáron például már Horvátországban is landolhatnak a Budapestről induló gépek - tette hozzá Christian Mandl, a másik alapító. (A 2002 februárjában alapított szlovák társaság napjainkig több mint 150 ezer utast szállított, egyebek között Szlovákiában e cég gépén repült a pápa is.)
Székely Zoltán, a közlekedési tárca főosztályvezető-helyettese lapunknak elmondta: a SkyEurope hazai működésének beindításához szükséges engedélyezési eljárás még folyamatban van, a hiányzó iratok pótlását követően történhet meg a légitársaság kijelölése. A kétoldalú légiközlekedési egyezmények szigorú előírásokat és időkorlátokat tartalmaznak a megállapodásokon alapuló engedélyek beszerzésére és kiadására - jegyezte meg Székely, aki hozzátette, hogy erről a SkyEurope vezetőit is időben tájékoztatták. A fapados légitársaságok megjelenése kapcsán a légügyi szakértők úgy vélik, hogy a Malévnak az okozna komoly fejfájást, ha a piac két jelentős cége, a Ryanair és az easyJet jelenne meg Magyarországon. Információink szerint a Ryanair nem készül Budapestre, az easyJet viszont szemet vetett Ferihegyre, s úgy tudjuk, magyarországi bázissal hat gépet üzemeltetne, ami már a szakértők szerint is fejtörést okozna a magyar légitársaságnak - vélhetően emiatt feneklettek meg a tárgyalások a magyar légügyi hatóságokkal.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet