Egyelőre folynak a tárgyalások az Ikarusbus francia tulajdonosai és Széles Gábor, a társaság korábbi tulajdonosa között a székesfehérvári buszgyártó cég visszavásárlásáról. Az üzletember számításai szerint október közepére lezárulhat az üzletkötési folyamat, s bár még az árról is folynak a megbeszélések, ez nem lesz gátja a megállapodásnak. Széles Gábor a közszolgálati televízió Nap-kelte című tegnapi műsorában elmondta, hogy amennyiben minden a tervei szerint alakul, november második felében már új tulajdonosként ő fogja irányítani a termelés újraindításának előkészítését, igaz, némi csúszást is elképzelhetőnek tart. Az Ikarusbus a közelmúltban jelentette be, hogy bezárja székesfehérvári gyárát - ahol megkezdődött a dolgozók elbocsátása -, és a termelést áthelyezi budapesti vállalkozásához, az Ikarus Egyedi Autóbusz Gyár Kft.-hez.
