Információink szerint közel 500 millió forintos beruházással fejleszteni kívánja azt a 2001-ben mintegy 2 milliárd forintos költséggel felépített, már több mint 200 dolgozót foglalkoztató szolnoki üzemét a francia tulajdonban lévő Le Belier Magyarország Formaöntöde Rt., ahol jelenleg különböző öntvények megmunkálását végzik. Ezzel párhuzamosan várhatóan Szerbiában építi fel új, kis és közepes volumenű szériák gyártására szakosodó gyártóbázisát az anyacég, amely Európa egyik legjelentősebb autóipari beszállítója - erősítette meg lapunk információit Derkovics András igazgató. A beruházásokról azt követően született döntés, hogy a cégcsoport a közelmúltban újabb jelentős megrendelésekhez jutott. Derkovics további információkat nem közölt, az előzőekhez annyit tett hozzá, hogy a többmilliárdosra tervezett beruházás részleteiről néhány napon belül adnak tájékoztatást, miután a programról egyeztettek az anyavállalattal. Információink szerint a Le Belier Magyarországról szolgálja majd ki a Peugeot-Citroën (PSA) konszern nagyszombati üzemét is.
A cég másik magyarországi, a térségben elsőként létrehozott ajkai üzemében jelenleg már 1050 embert foglalkoztat. Itt a jövőben elsősorban az automatizálás s az ehhez kapcsolódó nagyszériás gyártás kerül majd előtérbe. (A közelmúltban egy újabb ajkai beruházás megvalósítása is felmerült, ám a térségben már nem áll rendelkezésre kellő számú szakképzett munkaerő. A tavaly már csaknem 13 milliárd forintos nettó árbevételt elérő Le Belier Magyarország Formaöntöde Rt. az elmúlt évhez hasonlóan 2003-ban is mintegy 1 milliárd forintot fordít különböző beruházások megvalósítására.
