Egyetlen külföldi gyártóbázisának bezárását sem tervezi a több mint hétezer dolgozót foglalkoztató horvát Podravka - mondta lapunknak Újvári Ferenc, a magyar leányvállalat, a Podravka International Kft. gazdasági igazgatója. A legnagyobb példányszámú horvát napilap, a Vecernji list értesüléseit nagyrészt politikai hátterű hírlapi kacsának nevezte az igazgató, aki szerint az ügy hátterében vélhetően az őszi horvátországi választások állnak. Csupán arról van szó, hogy egy átfogó termelésracionalizálási program keretében a lengyelországi kostrzyni üzemből a közelmúltban elkészült, szeptembertől már működő koprivnicei üzembe telepítik a levespor gyártását. (Mindennek nem mond ellent a Vecernji list értesülése, amely szerint a három éve felavatott lengyelországi gyárból a gépek egy részét már hazaköltöztették s jelentős létszámcsökkentésre is számítani lehet.) A termelés átszervezése a több mint tíz éve létrehozott s a Baranya megyei Mohácson gyártóbázist is működtető magyar céget nem érinti - hangsúlyozta Újvári.
A Podravka egyébként az elmúlt két év során jelentős beruházást hajtott végre a két említett külföldi gyárban. A Vecernji list szerint viszont a lengyelországi és a mohácsi Vegeta-gyár még akkor épült, amikor a gazdaságilag meglehetősen elszigetelt Horvátországnak szomszédjaival sem volt szabadkereskedelmi megállapodása. Azóta viszont a helyzet gyökeresen megváltozott, ráadásul a továbbra is vezető terméknek számító Vegeta értékesítése a lengyel piacon tavaly 13 százalékkal csökkent, de a korábbiaknál kisebb mennyiséget értékesítettek Szlovákiában és Csehországban is. Ezért a lengyelországi és a mohácsi üzem is gyakorlatilag feleslegessé vált. (Horvátország egyik legnagyobb cége nemcsak ételízesítőt gyárt, az élelmiszer-feldolgozó ipar szinte minden szegmensében érdekelt.) A Podravka International Kft. gazdasági igazgatója hangsúlyozta, a folyamatosan fejlődő magyar cég árbevétele 2002-ben további 5 százalékkal nőtt, s immár megközelítették a 3 milliárd forintot, s az idén is jelentős forgalomnövekedéssel számolnak. Ráadásul a jelenleg több mint 80 dolgozót foglalkoztató mohácsi üzemet is folyamatosan fejlesztik.
