Elsősorban a területen lévő környezeti károk miatt nincs már esély a még meglévő ingatlanok értékesítésére, ezért öt év után befejezi a Simontornyai Bőrgyár (SB) Rt. felszámolását a Vectigalis Rt. - erősítette meg lapunk információit a felszámoló cég elnök-igazgatója.
Varga Jenő elmondta, a tulajdonos ÁPV Rt.-vel az elmúlt évek során nem sikerült egyezségre jutni a kárenyhítés kérdésében, miközben az ingatlanok állapota folyamatosan romlik, s az őrzés is tetemes összeget emészt fel. A bőrgyár területén a környezetvédelmi szakhatóság megállapításai szerint több mint 9 ezer tonna veszélyes hulladék halmozódott fel, s vélhetően a talaj mélyebb rétegeiben is jelentős környezeti károk keletkeztek az elmúlt évtizedek során. A szakhatóság a területen lévő 43, különböző helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanra bejegyeztette a tartós környezetkárosodás tényét. Varga közölte, immár nyilvánvaló, hogy állami források nélkül nem lehet megoldani a kármentesítést, hiszen a költségek milliárdos nagyságrendűek. A Vectigalis ugyan az elmúlt évek alatt különböző infrastrukturális fejlesztésekkel igyekezett vonzóvá tenni a területet, ám így is csak az ingatlanok egy részét sikerült eladnia.
Az egykori állami vállalat hitelezői a felszámolási eljárást követően kizárólag peres úton érvényesíthetik követeléseiket. Az SB felszámolását 1998 augusztusában kezdeményezték, akkor a cégnek 1,2 milliárd forint köz-, illetve szállítói tartozása volt.
