A néhány nappal ezelőtt megszületett jogerős bírósági döntést követően felszámolási eljárás kezdődött a nagy múltú, várpalotai székhelyű Gépüzem Acélszerkezetgyártó (GA) Kft.-nél - értesült bírósági forrásokból lapunk. A társaság 1991 júliusáig az akkor már szintén felszámolás alatt lévő Veszprémi Szénbányák égisze alatt működött.
A GA egyébként a 90-es években kiválóan prosperált, tíz év alatt megduplázta termelését. Az időközben új tulajdonoshoz került cég - amely ekkor már évente mintegy 5 ezer tonnányi hegesztett vasszerkezeteket gyártott - 2000-ben több mint félmilliárdos nettó árbevételt ért el. Tavaly karácsony előtt azonban már nyilvánvalóvá vált, hogy komoly gondok lesznek, mivel egyre kevesebb lett a megrendelés, s ezzel párhuzamosan, folyamatosan nőtt a társaság adóssága. Év elején egy jelentős volumenű angol megrendelés felcsillantotta a reményt, a dolgozókat visszarendelték az állásidőről, ám a megbízást - különböző okok miatt - végül visszavonták. Ezt követően a tulajdonos megpróbálta értékesíteni az ekkorra már jelentős közüzemi díjhátralékot is felhalmozó céget, ám ez végül nem sikerült. Azt ma még nem tudni pontosan, hogy a GA-nak mekkora tartozása van, s azt sem, hogy a megmaradt vagyonelemek fedezetet nyújtanak-e a hitelezői igények kielégítésére.
