A felszámolási eljárást követően tavaly csaknem 7 milliárd forintért elkelt, majd nevet változtató Új-MiZo Rt.-be olvadtak be a tejipari cég vevői a társaság közelmúltban megtartott rendkívüli közgyűlésén született döntés nyomán – értesült lapunk. Az Agro-Vital Kft., a CE-Göd Kft., valamint a Détej Kft. beolvadását követően az Új-MiZo saját tőkéje csaknem a hatszorosára, a korábbi 230 millió forintról 1,339 milliárd forintra nőtt, ugyanakkor kötelezettségei már meghaladják a 12 milliárd forintot. Információink szerint az egyik legnagyobb hazai tejipari cég a közeljövőben a külpiacokon is szeretne megjelenni.
A reorganizációra felvett hitelekkel együtt a korábbi évek során több mint 9 milliárd forintnyi adósságot felhalmozó MiZo közel három évig tartó felszámolása több mint egy éve, tavaly tavasszal fejeződött be. A felszámolást és a reorganizációt végző Vectigalis Rt. a működőképes, sőt ismét nyereséges céget egyben, 7,5 milliárd forintos irányáron hirdette meg. (NAPI Gazdaság, 2002. február 13., 1–5. oldal.) A MiZót végül a Détej, az Agro-Vital és a CE-Göd Kft. által létrehozott konzorcium vásárolta meg többfordulós versenytárgyalás keretében, amelyen szinte az összes vezető hazai tejipari cég részt vett. A MiZo ingatlanjaiért és eszközeiért 5 milliárd forintot, a meglévő készletekért 1,9 milliárd forintot fizettek ki a nyertes cégek. Idén februárban – különböző kivásárlások révén – az akkor már Új-MiZo néven működő cég 84 százalékos tulajdonrésze a még az előző kormány által privatizált Dalmand Rt. birtokába került. Utóbbi társaságban – a Népszabadság értesülése szerint – Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója magánbefektetőként szerzett nemrég többségi tulajdont, így természetesen az Új-Mizo is a bankár érdekeltségi körébe került.
A Vectigalis Rt. a felszámolási eljárást, illetve a cég zárómérlegének elfogadását követően, 2003 tavaszától összesen 4,862 milliárd forintot fizethetett ki több mint ezer hitelezőnek, köztük a beszállító tejtermelőknek – közölte lapunkkal Varga Jenő, a Vectigalis Rt. elnök-igazgatója. A társaság „E” kategóriába tartozó hitelezői is hozzájutottak követelésükhöz, míg a beszállító termelők igényeit – akiknek mintegy 7 milliárd forinttal tartozott a cég – 47 százalékos mértékben teljesítették.
