BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ismét építkezik a Tesco

2003. július 7. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Újabb, 5000 négyzetméteres hipermarketet épít Pápán a Tesco Globál Áruházak Rt. - erősítették meg lapunk információit a cégnél és a helyhatóságnál egyaránt. A több milliárd forint értékű beruházást a város határában még az idén be is fejezik.
A Magyarországon immár 29 különböző méretű hipermarketet üzemeltető Tesco Globál a helyi önkormányzattal kötött szerződésben közel 300 dolgozó foglalkoztatása mellett azt is vállalta, hogy új forgalmi csomópontot épít ki a területen. Mint azt Danks Emese, az elmúlt nyolc év során idehaza eddig közel 150 milliárd forint értékű beruházást megvalósító cég kommunikációs igazgatója elmondta, már elsősorban a közepes városokra koncentrálnak. A Tesco, amely még az idén öt új hipermarket megnyitását tervezi, a közelmúltban több mint 330 millió forintért Ajkán is telket vásárolt, ahol ugyancsak 5000 négyzetméteres eladóterű hipermarketet építenek 2004 augusztusáig (NAPI Gazdaság, 2003. július 3., 5. oldal).

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet