A Masped Capital Rt. nyerte azt a pályázatot, amelyet a balatonfüredi görög falura írt ki az Intell Rb. Rt.-t felszámoló Kossuth Holding Rt. - erősítették meg lapunk információját az érintett cégek, valamint az önkormányzat. Ezzel párhuzamosan megállapodás született arról is, hogy a Masped Capital 165 millió forintért megvásárolja a várostól azt a 33 ezer négyzetméteres területet, amelyen - a szükséges hatósági engedélyek beszerzését követően - aquaparkot építenek. A városházán elmondták: a megállapodás szerint a Masped Capital még az idén befejezi a görög falu 125 kis üzletét és a piacot, míg hét vendéglátó-ipari létesítmény, valamint a szupermarket jövő májusra készül el.
Az események több mint tíz évig tartó huzavona és pereskedés után a közelmúltban azt követően gyorsultak fel, hogy a város újrakezdte a tárgyalásokat a Masped Capital Rt.-vel, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén korábban is hajlandó volt milliárdokat áldozni a város szégyenfoltjának számító komplexumra. Az ingatlanfejlesztésnek az is lendületet adott, hogy a beruházást még a '90-es évek elején elkezdő Intell RB. Rt. felszámolója, a Kossuth Holding Rt., valamint a tulajdonosokat képviselő Görög Falu Kft. között nemrég peren kívüli egyezség született. (A Görög Falu Kft.-nek a helyi önkormányzaton kívül az a 73 kisbefektető - többségében térségbeli kereskedő - a tulajdonosa, akik közül több mint 60 már egy évtizeddel ezelőtt befizette a teljes ráeső vételárat.) Az Intell RB Rt. felszámolója elismerte a kereskedők tulajdon- és földhasználati jogát, s ebből következően megállapodás született arról is, hogy a komplexum csak a tulajdonjog átmeneti fenntartásával, egy opciós szerződés keretében értékesíthető.
A Masped egyébként változatlanul csak akkor kerül birtokon belülre, ha az építkezést befejezi és a létesítmény használatbavételi engedélyt kap. Ezt követően a kistulajdonosok hozzájárulnak az ingatlanszerzési korlátozás feloldásához, amire egyébként már garanciát vállaltak. Egyezség született arról is, hogy azoktól a kistulajdonos kereskedőktől, akik a teljes vételárat már korábban kifizették, a beruházás befejezéséhez nem lehet több pénzt kérni, míg az a mintegy tíz kereskedő, aki annak idején nem fizette ki a bevásárló- és szórakoztató központ ráeső teljes vételárát, csak a komplexum elkészülte után köteles kiegyenlíteni a hátralékot.
