Körtési Zsolt
Jóllehet korábban 89 gyanusitott ellen kezdödött nyomozás, az ügyészség mindössze négy személy ellen emelt vádat abban a Somogy Megyei Biróságon most kezdödött perben, amelyben a Hungaro-Energen Rt. vezetöt 1,26 milliárd forint értékü csalással és piramisjáték szervezésével vádolják, - értesült lapunk. Az 1998-ban alapitott Hungaro-Energen döntően különböző termékek jutalékos rendszerü értékesitésével, illetve hálózatépitéssel foglalkozott. A vádirat meg-állapitásai szerint, mindezzel csupán lepleztek egy országos hatókörü piramis-játékot. A hálózatba 3246 személyt léptettek be különböző igéretekkel. A vizs-gálat megállapitásai szerint, a cég az igéretek ellenére - három kis üzlet ki-vételével - bolthálózatot nem épitett, és az általa forgalmazott termékek sem voltak megfelelő minőségüek. Az értékesitési, illetve ügynöki hálózathoz 390 ezer forintos belépési dijjal lehetett csatlakozni, ám a belépők a befektetés megtérülését, illetve hasznot csak akkor remélhettek, ha további tagok beszer-vezéséről gondoskodtak. A vád szerint, ez is a piramisjáték elvét támasztja alá.A Hungaro-Energen képviselöi egyébként különbözö exkluziv szállodákban tartott elöadásokon igyekeztek megnyerni a leendö "munkatársakat". A társaságot lét-rehozó német tulajdonos nem lehetett jelen a tárgyaláson, mert már korábban kiutasitották az országból. A vádlottak padján a Hungaro-Energen egykori ve-zérigazgatója és két igazgatója ült. (Az ügyészség hivatalos közleménye szerint 13 személy ellen a vádemelést, megfelelő bizonyitékok hiányában egyelőre el-halasztották, közel negyven gyanusitott ellen a nyomozást megszün-tették, ám őket megrovásban részesitették.) A vádlottak az első tárgyalási napon elmondták, nem érzik magukat bünösnek, mert egy valóban termékértékesitésre létrehozott, mindössze kétszintü országos hálózatot épitettek, s nem piramisjátékot szer-veztek. Cáfolták azt is, hogy általuk forgalmazott, elsősorban étrendkiegészitők és kozmetikai cikkek nem voltak jó minöségüek, s hozzátették, kata-ógusukban rendszeresen jelentkeztek ujdonságokkal is. A Somogy Megyei Biróságtól kapott információk szerint, a per várhatóan csak hosszas bizonyitási eljárás után zárul majd le.
