A siófoki Kőolajvezeték Építő (KVV) Rt.-nek a térségben szerzett sokéves tapasztalata miatt jó esélye van arra, hogy csaknem másfél évtized után visszatérjen Irakba - nyilatkozta lapunknak Tarsoly Gyula, a társaság vezérigazgatója. A cégnél minden tekintetben felkészültek arra, hogy ismét a közel-keleti országban dolgozzanak. Az akkor még állami vállalatként működő KVV-nek először a '80-as évek végén, az iraki-iráni háború idején kellett elhagynia a térséget. A '90-es évek elején éppen Kuvaitban dolgoztak, amikor az iraki csapatok lerohanták az országot. A háború miatt a cég gépparkjának jelentős része odaveszett, s kártérítési igényüket azóta sem tudták érvényesíteni - tette hozzá Tarsoly. Most kárpótlásként olyan folyamatos munkát remélnek, amely milliárdos árbevételt hoz. Ennek érdekében már az illetékes amerikai hatóságoknál is regisztráltatták magukat. A vezérigazgató szerint ha az ország egységesen lép fel, akkor a magyar cégeknek sikerül bekapcsolódniuk az iraki újjáépítésbe.
A 330 állandó dolgozót foglalkoztató KVV-re rá is férne egy jelentősebb közel-keleti megrendelés, hiszen tavalyi nettó árbevételük csak 2,5 milliárd forint volt, nyereségük pedig alig haladta meg a 10 milliót. Nem véletlen, hogy az alaptevékenység mellett más irányba is nyitottak, régi belvárosi irodaházukból lakásokat és üzleteket alakítottak ki, míg ipartelepüket ipari parkká fejlesztették, s a terület jelentős részét kis- és középvállalkozásoknak adták bérbe. A KVV idén 3 milliárd forint feletti nettó árbevétellel kalkulál.
