A nyár végén már működhet az a mintegy 120 millió forint költséggel felépülő, kezdetben 10 ezer, később pedig évente 30 ezer állat feldolgozására képes tabi struccvágóhíd, amelyet német befektetők segítségével hazai strucctenyésztők építenek fel. A beruházást korábban a Fejér megyei Zámoly és Csákvár határában kívánták megvalósítani, ám környezetvédelmi okok miatt nem sikerült beszerezni a szükséges engedélyeket. Az új feldolgozóban csak vágással és az állatok tisztításával foglalkoznak majd, s a struccokat hasított állapotban szállítják a megrendelőknek. A hazai termelők - az uniós csatlakozást követően - a strucchúsexport további jelentős bővülésével számolnak, ennek azonban feltétele a teljes hazai állomány törzskönyvezése.
