A Magyar RTL Televízió Rt. tavaly a bázishoz viszonyítva 20 százalékkal, 24,8 milliárd forintra növelte a klasszikus reklámszpotok alapján számított, ügynökségi jutalékok levonása előtti bevételét - mondta Dirk Gerkens, a cég vezérigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón. A társaság tavalyi adózás utáni nyeresége pedig várhatóan meghaladja a 2 milliárd forintot. A cégvezető az idei pénzügyi tervekről egyelőre nem kívánt beszámolni, azt azonban elmondta, hogy a csatorna idén átlagosan a tervezett inflációt kétszeresen meghaladó mértékben emeli átlagosan a reklámok tarifáját. A televízió éves bevételének felét egyébként programokra, filmekre fordítja, a másik részt pedig a működésre költi.
Az RTL Klub 2002-ben a csatorna fő célcsoportjában - a 18-49 éves korosztály körében - fő műsoridőben átlagosan 42,1 százalékos közönségarányt ért el, míg a tv2 32,8, az m1 pedig 9 százalékot. Az RTL klub arculatát 2003-ban is a saját gyártású műsorai határozzák meg. Folytatódik a Való Világ, sőt újabb reality show-val is jelentkezik a televízió. Ennek időpontját nem közölte a vezérigazgató. Lesz továbbra is Barátok közt, Heti Hetes, Fábry-show, s a közeljövőben a magyar televíziózásban teljesen új műfajjal is előáll az RTL Klub, ám erről semmit sem árult el a cégvezető. A délutáni műsorsávban a Mónika-show erősíti a műsorstruktúrát. A sportműsorok, elsősorban a Forma-1 és Kótai Mihály bokszmérkőzései szintén kiemelt helyet foglalnak el a csatorna idei programjában. Az RTL Klubot a következő két-három évben nem lehet lekörözni a külföldi filmek vetítésének versenyében, a televíziónak ugyanis több nagy filmstúdióval van szerződése - mondta Dirk Gerkens.
