Ezentúl az egyetemi és főiskolai hallgatók bármely pénzintézetnél vezetett folyószámlára kérhetik a diákhitel folyósítást. Az új diákhitel-igénylő lapokon a hallgatóknak nyilatkozniuk kell arról, hogy a hitelt mely pénzintézet melyik számlájára szeretnék megkapni.
A Diákhitel Központ (DK) - az elsőként szerződött OTP Bank után - megállapodást kötött a Postabankkal, az Inter-Európa Bankkal, a Kereskedelmi és Hitelbankkal, az MKB-val, az Általános Értékforgalmi Bankkal, a CIB Bankkal, valamint 120 integráción belüli és kívüli takarékszövetkezettel arról, hogy az említett pénzintézeteknél számlát vezető, diákhitelt felvevő ügyfelek kedvezményes számlavezetési kondíciókra jogosultak. Az aláírt szerződések értelmében az érintett pénzintézetek vállalták, hogy a „paramétereken” egy éven belül nem rontanak, módosítás csak az ügyfeleknek kedvező irányba történhet.
Újdonság, hogy a jövőben a hallgatóknak nem kell az igényléshez igazolást csatolniuk a képzés szerinti egyetemtől, illetve főiskolától, miután a hallgatói jogviszony ellenőrzése a DK feladata lett. Ezen adminisztrációs lépcső kimaradása lehetővé teszi, hogy január 20-tól az új igénylési lapok megjelenésétől az ügyfelek a számlavezetőként kiválasztott pénzintézetnél igényeljék a diákhitelt. A DK-val most szerződött bankok és takarékszövetkezetek a CIB kivételével vállalták, hogy a náluk beadott kérelmeket továbbítják a hitelt folyósító Diákhitel Központnak.
N. L. N.
