BUX 132172.80 0,1 %
OTP 41040 -0,1 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Idén 19 milliárd fölötti bevételre számít a tv2

2002. február 21. csütörtök, 23:59

A tv2 televíziós csatornát üzemeltető MTM-SBS Televízió Rt. idén nettó 19 milliárd forintot meghaladó értékesítési bevételre számít. A televízió 2001-ben 18 milliárd forint körüli, 2000-ben pedig 16 milliárd forint bevételt ért el - mondta Pintér Dezső, a társaság elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Egyebek mellett a televíziók közötti erős verseny miatt mérséklődik a korábbi növekedés mértéke az idén.
Az elnök emlékeztetett arra, hogy az 1997-es induláskor tervezettnél egy évvel korábban, 2001-ben nyereséges lett a csatorna, ami lehetővé teszi újabb saját gyártású műsorok tavaszi indítását.
A tv2 2001-ben az egész nap átlagában a teljes lakosság körében 36,3 százalékos, míg a 18-49 éves korcsoportban 34,4 százalékos közönségarányt ért el, vagyis az éppen televíziót nézők közül az említett százalékban választották a nézők a csatornát. Pintér elmondta, a tv2 korábbi ígéretéhez híven nem sugároz fizetett politikai hirdetéseket, de választási műsort készít, s ezektől nagy nézettséget vár az elnök. Pintér bejelentette, a tv2 kész a miniszterelnök-jelöltek vitájának közvetítésére. A választási programokra igen komoly összeget szán a televízió - mondta lapunknak az elnök.
Megalapozatlannak nevezte Pintér az elmúlt időszakban többször feltámadt azon szóbeszédeket, amelyek a tv2 állítólagos eladásáról, tulajdonosi szerkezetének megváltozásáról szóltak.
D. J.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet