A távfűtés elterjedtsége és az egyes országok fejlettsége közt nincs szoros kapcsolat. A távhőhálózat hiánya ugyanis jelezheti egy terület infrastrukturális elmaradottságát, de azt is, hogy annak jobb módú lakói inkább egyedi fűtési megoldást választanak, hasonlóan ahhoz, ahogyan a vasútról átszoktak az autóra. A fűtés annyiban is hasonlít a közlekedésre, hogy a „nagyüzemi” megoldás reneszánsza itt is a környezetvédelem erősödésétől várható.
Az Európai Unió (EU) energiastratégiájáról szóló 2000. évi „zöld könyv” szerint az európai energiafogyasztás egyharmada fűtésre és légkondicionálásra megy el, így ezekben óriási megtakarítási lehetőség rejlik. A stratégia szerint ezért az energiatakarékos távfűtési kapacitásokat az unióban a jelenlegi 600 gigawattról 2020-ra 800-900 gigawattra kellene emelni. Ez nem tűnik viharos növekedésnek, a fejlesztés inkább minőségi, mint mennyiségi lesz. Erre egyebek közt azért van szükség, mert a hálózat csak akkor működik környezetkímélően és hatékonyan, ha a fűtőerőmű kogenerációs - vagyis a hő mellett elektromos energiát is termel -, illetve ha biomasszával fűtik. További ok az új kogenerációs erőművek építésére - illetve a meglévők lecserélésére -, hogy a házak javuló szigetelése miatt az EU-ban a hőigény összességében stagnál, az áram iránti kereslet viszont emelkedik. A kapcsolt energiatermelés elterjedtsége, aránya a távfűtésben egyébként az uniós országokban széles skálán mozog, a franciaországi 22 százaléktól a hollandiai 92 százalékig. A kogenerációs rendszerek kínálata egyre nő, nagyobb - egész várost ellátó - és kisebb, egy-egy háztömböt fűtő berendezések egyaránt kaphatók. Az utóbbiakhoz abszorpciós hűtőegység is kapcsolható, amely nyáron kondicionálja az épületet, és ezáltal növeli a kogenerációs üzemmód időtartamát.
A távfűtés aránya általában nagyobb azokban az országokban, ahol a környezetvédelem erős, de ez természetesen az építési szokásoktól is függ, az éghajlatról nem is beszélve. Az éllovasok a skandináv országok, itt a távhőellátás már „beállt”, gyors növekedése nem várható. (A 42 százalékos svédországi részarányt különösen az teszi figyelemre méltóvá, hogy ott a hálózatok felét megújuló energiaforrás táplálja.) Igen gyorsan fejleszt viszont Ausztria és Olaszország.
Összességében az utóbbi években - a kapcsolt erőművek térhódításának köszönhetően - a távfűtés is viszonylag gyorsan terjedt, de már látható, hogy ennek a diadalmenetnek hamarosan vége szakad. Az európai energetikai piacot ugyanis fokozatosan liberalizálják, és félő, hogy a kogenerációs erőművek által termelt áram a csökkenő árak közepette nem lesz versenyképes, kivéve ha az állam - ahogy az Spanyolországban történt - tarifakedvezményt biztosít nekik, és ezt Brüsszellel is el tudja fogadtatni. Paradox módon a gázpiacon erősödő verseny és az ebből származó esetleges gázárcsökkenés szintén rontja a távfűtés versenyképességét.
A távfűtés jövőbeli terjedése tehát Nyugaton bizonytalan, ami nem mondható el jelenlegi jövedelmezőségéről. Az ágazat ottani cégeit az hozza viszonylag kényelmes helyzetbe, hogy a földgázt jelentős árengedménnyel kapják - az USA-ban például a lakossági ár 50, Nagy-Britanniában 44 százalékáért. (A távfűtés versenyképességének határa általában a gázár 60-65 százaléka.) Ennek is köszönhető, hogy a fűtőanyagok közül egyre inkább tért hódít a földgáz. Az európai hőszolgáltatók szövetsége ugyanakkor óva int a szénről gázra való túlságosan gyors átállástól, mert az Oroszországtól való függőséget okoz.
Tóth Gábor
Tóth Gábor