Cseh és lengyel városok mellett Magyarországon Tatabánya és Gyöngyös is versenyben van a PSA Peugeot-Citroën és a Toyota Motor közös kisautójának gyártásáért. Lapunk megkeresésére a PSA Peugeot-Citroën illetékese, Marc Ferrant közölte: az ügyben decemberben vagy januárban várható döntés. Jelenleg három országban, így Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon vizsgálják a gyáralapítás gazdasági feltételeit.
A döntés meghozatalakor a logisztikai, bér- és egyéb költségtényezők mellett az esetleges adókedvezményeket és a szociális környezetet is figyelembe kívánják venni. Úgy tudjuk, a cégek delegációja a napokban tárgyalt a gazdasági tárca vezetőivel. Az érintett vállalati elnökök, Jean-Martin Folz és Cso Fudzsio a közelmúltban tartott brüsszeli sajtóértekezletükön bejelentették: 1,5 milliárd eurót fordítanak az évi 300 ezer jármű gyártására alkalmas kapacitás 2005-ig történő kiépítésére. Informátorunk úgy fogalmazott, hogy a beruházás volumene a paksi erőművével vetekszik. Az óriásberuházásra utal, hogy a befektetők 2 millió négyzetméteres területre tartanának igényt, ami vélhetően az összeszerelő üzemen túl helyet biztosítana a beszállítóknak is. Információink szerint az autógyártás során több mint 10 ezer főt kívánnak foglalkoztatni. (Összehasonlításul: az Audi győri gyárában csaknem 5 ezer főnek adnak munkát.) Ugyancsak a beruházás egyedi jellegét jelzi, hogy 40 megawattos energiaszükséglete lesz a létesítménynek.
A tervek szerint a jelenleg gyártott szubkompakt modelleknél kisebb új kisautók fő szerkezeti elemei, a padlóváz, a futómű és a meghajtáslánc azonosak lesznek, de a három márka eltérő vonalvezetésű karosszériát épít erre. A kisautókat 1 literes benzines és 1,4 literes dízelmotorral szerelik fel. Az együttműködés keretében a Toyota a fejlesztésért és a gyártásért, míg a PSA a beszállítói kapcsolatokért felel. A PSA Peugeot-Citroën és a Toyota Motor az év közepén (NAPI Gazdaság, 2001. június 30., 6. oldal) írt alá szándéknyilatkozatot egy 50-50 százalékos tulajdoni hányadú közös vállalat létrehozataláról, amely kisautókat gyárt majd az európai piacokra.
D. J. - D. P. - I. S.
