A magyar piacon elsőként nemzetközi ingatlanalapba is helyezi ügyfelei pénzét az Európa Biztosító. A rövidesen bevezetni tervezett unit-linked (befektetési típusú) életbiztosításokra befizetett összegek az ügyfél kérésének megfelelően öt alapba kerülhetnek, közülük háromnak - magyar államkötvényalap, pénzpiaci alap és magyar részvényalap - a kezelését a Concorde Értékpapír Rt., két további alap kezelését pedig a Commerzbank (CB) végzi. Az utóbbira azért esett a választás, mivel a Commerzbank anyabankja a világ egyik legnagyobb ingatlanalap-kezelője, így a CB-re bízták a nemzetközi ingatlanalap és a nemzetközi értékpapíralap kezelését.
Az eddigi nyolc szereplő mellé kilencedikként ősszel lép be a gépjármű-biztosítások piacára az Európa is - tudtuk meg. A szervizek gyakori túlszámlázását úgy kívánja kivédeni a biztosító, hogy megbízható autójavító cégekkel köt szerződést, s amennyiben az ügyfél egy olyan szervizben kívánja megjavíttatni autóját, amelyik nagyságrendekkel drágábban dolgozik, a különbséget neki kell állnia.
Az Európa is kifejlesztette azt az - eddig csak néhány biztosító által művelt - lépcsőzetes szolgáltatású életbiztosítási terméket, amelynek fedezete mellett jelzáloghitel vehető fel, s az ötévenkénti kifizetések a hitel tőketörlesztésére szolgálnak. A biztosító új termékei bevezetésének alapja az az új számítógépes rendszer, amelyet a társaság több száz millió forintos beruházással valósított meg. Az internetalapú rendszer lehetővé teszi, hogy a kárbejelentés után a teljes adminisztráció számítógépen történjék, s így lényegében megszűnik a papíralapú adminisztráció. E rendszerrel az Európa - az e-bankok mintájára - akár az első e-biztosító is lehet - mondja Balogh Tibor. A társaság még az idén bevezeti az internetes értékesítést, kezdetben a gépjármű- és a lakásbiztosításokat értékesíti a világhálón.
Az Európa Biztosító rendelkezésére áll a tulajdonos által tavaly beígért mintegy 3 milliárd forintnyi összeg a fejlesztésekre, de annak lehívása lépcsőzetesen történik. A biztosító tőkéjét májusban 560 milliós ázsiós emeléssel módosította a tulajdonos, s ezzel a jegyzett tőke a korábbi 1,36-ról 1,56 milliárd forintra, a tőketartalékok pedig 925 millióról 1,28 milliárd forintra emelkedtek. A tavalyi, 2 milliárdos díjbevétel után 2001-re 3 milliárd forint körüli díjbevételt várnak, amelynek egyharmada az élet-, kétharmada a nem életbiztosításokból folyik be a tervek szerint. A társaság tavalyi, 300 milliós mérleg szerinti vesztesége a fejlesztések, illetve az új arculatot, logót, üzletpolitikát bevezető reklámkampány költségei miatt az idén 600-900 millió forint körül alakul - tudtuk meg.
Az idén áprilisig hivatalosan Európa-GAN Biztosító nevű biztosító új tulajdonosa, az ugyancsak francia Groupama tavaly decemberben hirdetett új stratégiát. Ebben a korábbihoz képest sokkal lendületesebb növekedés, 10-15 millió dolláros fejlesztés és néhány éven belül 5 százalékos piaci részesedés elérése szerepel. A cég élére új vezérigazgatót neveztek ki Balogh Tibor személyében, vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a céghez Csata Dénes, a Generali-Providencia Biztosító korábbi vezető munkatársa.
G. Á.
