- Ha az eredeti elképzelésekhez képest két évet csúszik is az árampiaci nyitás, akkor is megtörténik az, amire várt, amelyen két és fél évig dolgozott. Az nem természetes dolog, hogy valaki a cél előtt álljon ki a versenyből. Miért adta fel?
- Szó sincs róla, hogy feladtam volna. És mielőtt megkérdezné, a minisztérium vezetésével is jól együtt tudtam működni, magyarán nem személyes ellentétek motiválták a döntést. Az történt csupán, hogy az utóbbi időben megváltozott a minisztérium irányvonala. Korábban az általános versenyképesség, a piaci feltételek szabályozása volt az elsődleges cél, és ebben a közegben jól tudtam mozogni. A kormány azonban időközben megváltoztatta a súlypontokat. Az új elképzelések szerint célzottabb programokkal, mint például a fejlett gazdaságokhoz képest elmaradt hazai kis- és középvállalkozások támogatásával, az új lakáspolitikai koncepcióval és a turizmus fejlesztésével nagyobb lendületet lehet adni a magyar gazdaságnak. Azt lehet mondani, hogy a minisztériumban azok a területek, amelyek hozzám tartoztak, a korábbinál lényegesen kisebb jelentőséggel bírtak az elmúlt időszakban. De nem éreztem sértve magam, egészen más oka volt a távozásomnak. Mivel az üzleti szférából jöttem, a gondolkodásomat inkább ez, és kevésbé a politika határozza meg. A minisztériumtól főként azért kellett megválnom, mert az energiahordozók világpiaci árának drasztikus emelkedését valójában nem tudtuk összhangba hozni a hazai viszonyokkal. Olyan mértékű emelkedés következett be, amelyet a magyar fogyasztók nem tudtak volna elviselni, emiatt tenni kellett valamit. A kérdés megoldását a döntéshozók másként képzelték el, mint én. A viták ebben a kérdésben azóta sem csillapodnak.
- Ön milyen megoldás mellett voksolt?
- Olyan mellett, amelynél az árak megállapítása jobban követi az előállítási költségeket. Ezt szükség esetén jól ki lehet egészíteni a szociális támogatási eszközök alkalmazásával. A konkrétumokról azonban nem szívesen beszélnék, mert ez esetleg az érintett társaságok érdekeit sértené.
- Sokszor hangoztatta, hogy fokozatosan, óvatosan ugyan, de minél előbb hozzá kell kezdeni a piacnyitáshoz. A legújabb verzió szerint nem az idén, hanem 2003-ban kezdődik az árampiac felszabadítása. Nem tartja ezt késői időpontnak? Ráadásul a villamosenergia-törvény parlamenti jóváhagyása is elhúzódik. Mit gondol erről?
- A magam részéről sokkal fontosabbnak tartom a villamosenergia-törvény bevezetését, mint a piacnyitás időpontját. A kettő egymástól el is különült. Amikor a közreműködésemmel készült ez a jogszabály, az akkori változat a kettős piaci működést tette lehetővé. A kérdés azért bonyolult, mert mindenképpen ki kellett küszöbölni a különböző árampiaci tevékenységek keresztfinanszírozását. Az új szabályozás lényege az volt, hogy bizonyos fogyasztói rétegek részt vehessenek a jövőben a versenyben, ha akarnak. Ha nem akarnak, akkor továbbra is megmaradhassanak a közszolgálati szférában. Ez a törvény sokkal inkább a lehetőségek kapuját tárta volna ki a piaci szereplők előtt, nem pedig az irányváltást szolgálta volna. A piacnyitás dátuma azért változik, mert mindenki szeretné, ha a jogi szabályozás minél kidolgozottabb lenne és mindenkinek lenne elég ideje a felkészülésre. Ugyancsak fontos a bevezetéssel járó kockázatok alapos mérlegelése. Amikor 1998 végén az első változatot készítettük, még úgy volt, hogy Magyarország 2002-ben csatlakozik az Európai Unióhoz. Ezért volt fontos az eredetileg kitűzött 2001-es kísérleti jellegű piacnyitási dátum és a törvénytervezet valóban erőltetett tempójú kidolgozása. Mivel a csatlakozási dátum folyamatosan tolódik, a nyitási kényszer is lazult. Emiatt nem érzem, hogy bármiről is lemaradtunk volna. Voltaképpen a későbbi csatlakozási dátum időt ad a politikusoknak arra, hogy elgondolkodjanak azon, milyen következményekkel járhat mindez, hiszen a meglévő villamos rendszer biztonságosan működik, alacsonyak a végfelhasználói árak.
- Éppen ezért sokan fel is vetették: talán nem is biztos, hogy érdemes erőltetni a piacnyitást. Bőven ráérünk arra még, hiszen az uniós országok közül is akadnak olyanok, például Franciaország, amelyek minden eszközt megragadnak, hogy haladékot csikarjanak ki a közösségtől.
- Igen ám, de az alacsony fogyasztói árak nem fedezik teljes mértékben az előállítás költségeit. Az ebből eredő veszteségeket egyrészt költségvetési keretből kell fedezni, másrészt az érintett társaságok veszteségei növekednek. A jövőben foglalkozni kell még olyan környezetvédelmi kérdésekkel is, amelyek csak komoly beruházásokkal valósíthatók meg. Ezekre a beruházásokra a fedezetet szintén az energiaárakból származó bevételek nyújtják, tehát áremelést okoznak. A környezetet leginkább az energia takarékos felhasználásával védhetjük. E téren szép eredményeket értünk el, és ennek következtében változtatták meg idehaza is az erőmű-építési programot. 1999-ben érte el nemzeti jövedelmünk az 1989-es szintet, de ehhez 25 százalékkal kevesebb energiát használtunk fel. Nincs szükség erőltetett hazai erőműépítésekre, hiszen Nyugat-Európában egyelőre komoly mennyiségű túlkapacitás van. A piaci nyitással felszabaduló behozatali lehetőségek mellett a korábban eltervezett fejlesztések csak drágították volna az ellátást. A nyitás dátuma tehát nem mérvadó, az a fontos, hogy legyen idő a felkészülésre és tartsuk magunkat a ma érvényben lévő uniós direktívákhoz. Az energiatermelőknek és -szolgáltatóknak legalább egy, de inkább két évre van szükségük a felkészülésre, mivel egy nemrég elkészült felmérés szerint még döntően csak az informálódásnál tartanak.
- Most átült az asztal másik oldalára, hiszen az ABB főként abból él, hogy beszállít az erőművi és szolgáltatói, illetve ipari irányítástechnikai fejlesztésekbe. Innen nézve miként ítéli meg a jelenlegi hazai piaci helyzetet?
- Cégem fő vevőköre az energetikai társaságokból kerül ki, és látom, hogy a már emlegetett, a korábbihoz képest módosult energiapolitikai irány ebben a körben rendkívüli módon visszafogja a beruházásokat, a fejlesztéseket, ami, bevallom, egyáltalán nem jön jól nekünk. Ugyanakkor nagyon jól tudom, hogy ez a politika a társaságokat a költségek alapos felügyeletére, felülvizsgálására szorítja, és ugyanerre készteti a beszállítókat is. Az ABB a többiekhez hasonlóan elindult azon az úton, amelyen új megoldásokkal támogatni tudja az energetikai társaságokat versenyképességük megőrzésében. Az energetika terén tapasztalt visszaesést viszont pótolja az építőipari beruházásoknál érezhető növekedés, ott ugyanis az ABB-nek komoly piaci részesedése van az épületekkel kapcsolatos energiaellátási és egyéb épületgépészeti megoldásai révén.
- Pályafutása során már megfordult egyszer az ABB-nél: 1996 és 1998 között logisztikai és kommunikációs igazgató volt itt. Mi az oka a visszatérésnek?
- Amikor a svéd Asea és a svájci Brown Boveri egyesülésével a nyolcvanas évek végén megalakult az ABB, édesapám lett az új cég magyarországi képviselője. Neki köszönhető, hogy a Fillér utcai kis képviseletből útjára indult ez a magyar gazdaság jelentős szereplőjévé váló társaság. Édesapám tavaly december végén fejezte be tevékenységét a vállalatnál, Hegedűs Péter, az ABB Kft. elnök-vezérigazgatója pedig azt mondta, hogy a vállalat nem lehet meg a Hónig név nélkül. Így kerültem vissza. 1996-ban elsősorban a beszerzéssel foglalkoztam, az előző munkahelyeimen (köztük öt évig egy svájci cégnél) is ez volt a feladatom. Ez fejlődött ki a logisztika területére, majd 1998 elején, váratlan fordulattal, a kommunikáció is hozzám került. Ezt a területet is nagyon élveztem, változatos volt.
- Aztán Chikán Attila gazdasági miniszter 1998 nyarán felkérte, dolgozzon a tárcánál, mint az iparért, a belkereskedelemért és az energetikáért felelős helyettes államtitkár. Matolcsy György miniszter pedig tavaly decemberben felajánlotta, hogy foglalkozzon a minisztériumon belül az energiatakarékossággal. Miért nem fogadta ezt el?
- Ez az egyik legkedvesebb területem. Mégis úgy gondoltam, hogy bár örömmel végezném ezt a munkát, ez nem köti le a teljes kapacitásomat, ezért visszamegyek az üzleti világba. Felajánlottam azonban, hogy más formában, esetleg egy munkacsoportban szívesen segíteném ezt a munkát. Eddig erre még nem kaptam felkérést. Egyébként az ABB tevékenysége is erőteljesen az energiatakarékosság és az új energiaforrások felhasználása felé irányul az utóbbi időben, úgyhogy nem távolodtam el túlságosan a korábbi területemtől.
- Mit jelent az ön számára a verseny szó?
- Alapvetően úgy gondolom, hogy a piaci viszonyok jó szabályozók, amelyek növelik a hatékonyságot és az árakat kordában tudják tartani. Persze mindannyian látjuk a globalizáció folyamatait, hogyan nő a termelés koncentrációja, miként rendeződik át a társadalom. Ezt jól érzékeljük az ABB-nél is. Látjuk, hogy bekövetkezhet egy olyan változás, amely visszafejleszti a piacot, bénítja a mozgási szabadságot. Ma az a nézet, hogy a globalizáció előnyös helyzetet alakít ki, mivel növekszik a termelékenység, csökkennek az árak, javul a minőség. Az emberek széles körben olyan termékeket vásárolhatnak, vehetnek igénybe szolgáltatásokat, amelyekről korábban nem lehetett szó. Hátrányos viszont, hogy a globalizáció miatt az országok nemzeti jellege visszafejlődik, hogy széles társadalmi rétegek helyzete megváltozik. Ennél lényegesebb viszont, hogy előállhat az a helyzet, amikor a nagy monopóliumok kialakulása miatt már nőni kezdenek az árak és akadályozzák az előnyök kiaknázását. Hazai környezetben a gondot jelenleg abban látom, hogy a szolgáltatások, áruk minőségi színvonala nem fejlődik kellőképpen. Így van ez például az energiaszolgáltatásban, amelyet a Magyar Energia Hivatal büntetési listája is jelez. Nem jobb a helyzet az informatikai és távközlési szolgáltatások terén sem. Javulást a megfelelő szabályozás mellett leginkább a valódi, a fogyasztó kegyeiért folytatott verseny révén lehet elérni. Úgyhogy szerintem a mai világ kulcsszava valójában nem a globalizáció, hanem a verseny.
Regős Zsuzsa
