Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Alan Greenspan kedvenc hasonlatával élve a devizaárfolyamok rövid távú alakulásáról körülbelül olyan eséllyel lehet megalapozott kijelentéseket tenni, mint egy pénzfeldobás eredményéről. Most mindenesetre úgy tűnik, az év eleji dollárrallynak vége. Az euró/dollár január első hetének végén 1,3030-on másfél hónapos mélypontra érkezett, majd egészen 1,3290-ig ment fel az árfolyam, s végül 1,3100–1,3150 között fejezte be a hetet. A dollár/jen ennél jóval egyszerűbb pályát futott be: 105-ről 102,5-ig süllyedt. A 102-es szint itt egy kemény korlátnak tűnik, december elején is itt torpant meg az árfolyam, a jelek szerint ez az a szint, ahol az intervenciós félelmek már döntőnek bizonyulnak.
Habár a dollár most éppen megtorpanni látszik az 1,30-as és a 102-es szintek fölött az euróval, illetve a jennel szemben, azért annyit megállapíthatunk, hogy az amerikai deviza rövid távú kilátásaival kapcsolatban a piac most jóval optimistább, mint decemberben, amikor sokan egy esetleges összeomlás esélyeiről kezdtek beszélni. A múlt hónapban a befektetők minden információt abból a szempontból interpretáltak, hogy az miért lehet negatív a dollár számára. Ha egy amerikai adat a gazdasági növekedés szempontjából a vártnál jobb lett, akkor az azért rossz (hiszen növeli a növekedési különbségeket a külkereskedelmi partnerekkel szemben és így a folyó fizetési mérleg hiányát), ha a konszenzus alatt maradt, akkor azért (hiszen ha már a jó ciklikus teljesítménynek sem lehet örülni, akkor miért vennénk dollárt ilyen külső egyensúlytalanság mellett?).
Innen nézve már az is sokat jelenthet, hogy a piac egyáltalán hajlandó a dollár számára pozitívan értelmezni bizonyos híreket. Így például az 1,30-as euró/dollár megközelítésében nagy szerepe volt John Snow amerikai pénzügyminiszternek, aki immáron milliomodszor megerősítette, hogy az amerikai kormány az erős dollár híve és – ami a lényeg – ennek érdekében kész rendbe tenni az amerikai költségvetést. A hét második felében Bush elnök ugyanezeket a húrokat pengette, s erre a dollár ismét kedvezően reagált. Ezek a kijelentések annyiban tényleg fontosak, hogy amerikai részről hivatalosan eddig nem kötötték össze a hatalmas költségvetési hiányt és a dollár gyengülését, illetve általánosabb értelemben: eddig nem ismerték el, hogy nekik bármi tennivalójuk lenne az amerikai deviza zuhanásának megállítása érdekében. A másik oldalon viszont megkérdőjelezi ezt a friss elszántságot az a publikációs kampány, amelyet a Fehér Ház mostanában indított be, melynek során az állami nyugdíj-biztosítási rendszer részleges privatizálásának szükségességéről akarják meggyőzni a közvéleményt. A közgazdászszakma jelentős része megkérdőjelezi, hogy valóban ez lenne a szövetségi költségvetés legfontosabb problémája, s ezért érdemes a költségeket felvállalni: becslések szerint mintegy öt éven keresztül a GDP 1-1,5 százalékába kerülne az átállás évente. Vajon hogyan lehet az elnökválasztási kampány két ígéretét – mely szerint a költségvetési hiányt megfelezik, azaz leviszik 2 százalékra, illetve a nyugdíjbiztosítást részben magánosítják – egyszerre teljesíteni? A piac mindenesetre most inkább csak a hiánylefaragási ígéretekre koncentrál, ami annyiban jogos, hogy a Fehér Ház február elején áll elő a jövő évi költségvetéssel, míg a nyugdíjreform ügye inkább évek kérdése.
A befektetők tehát hajlamosak voltak kedvező színben látni a legfrissebb amerikai hivatalos megnyilvánulásokat, ugyanakkor a héten publikált novemberi külkereskedelmi adat jó időben emlékeztetett arra, hogy tulajdonképpen hol is vagyunk, s végső soron ez állította meg a dollár erősödését. Minden idők legnagyobb havi hiányát, 60,3 milliárd dollárt mutatott a mérleg, s a 12 havi kumulált deficit először lépte át a 600 milliárd dollárt (a GDP 5,1 százalékát). Az export ismét csökkent, az import viszont folyamatosan bővül, leginkább a fogyasztási cikkek kategóriájában. A szintén a héten nyilvánosságra hozott decemberi kiskereskedelmi adatok alapján a lakossági fogyasztás a tavaly ősz végén várt 3-3,5 helyett inkább 4,5 százalékkal gyarapodhatott 2004 utolsó negyedévében. A külső egyensúlytalanság fundamentumai tehát változatlanul a helyükön vannak, a dollár strukturális korrekciójának alapképlete továbbra is érvényes. A piac azonban várhatóan óvatos lesz február elejéig, amikor a Bush-adminisztráció prezentálja az új költségvetést, illetve találkoznak a G7-ek pénzügyi vezetői.
