Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Lényeges mozgások továbbra sem történnek a nemzetközi devizapiacokon: az euró/dollár 1,2770-ről ismét visszacsúszott 1,24-re, a dollár/jen pedig a változatosság kedvéért ismét 105-107 között ingadozott, mint ahogy azt teszi már egy-két hónapja.
A piaci szereplőket a jelek szerint teljesen eltántorítja a kockázatvállalástól a hetek közelgő pénzügyminiszteri és jegybankelnöki találkozója: a február 6-án és 7-én a floridai Boca Ratonben tartandó ülés előtt senki sem mer komolyabb egyirányú pozíciót felvállalni. Ennek megfelelően a befektetési bankok alacsony forgalomról és a szokásosnál magasabb volatilitásról számoltak be az elmúlt hét folyamán. Mindez annak ellenére is így van, hogy a piaci konszenzus szerint semmi bombasztikusra nem lehet számítani a fejlett világ pénzügyi vezetőitől, a legjobb esetben is legfeljebb megismétlik a tavaly szeptemberi, Dubaiban kidolgozott nyilatkozatot, amelyben a piaci erők devizapiaci érvényesülésének fontosságára hívták fel a figyelmet (magyarul: az intervenciók abbahagyására vagy minimum visszafogására szólították fel elsősorban az ázsiai országokat). Az európaiak nyilván szeretnének egy még határozottabb és keményebb állásfoglalást, ami akár a közös beavatkozás lehetőségét is felcsillantaná, de hát az amerikaiak érthető okokból nem igazán partnerek ehhez. A téma mindenesetre abszolút központi helyet foglal majd el a héten, már csak azért is, mivel szokás, hogy a találkozó előtti napokban az egyes országok illetékesei informálisan tájékoztatják a médiát a várható napirendről, valamint a képviselni szándékozott álláspontokról.
Ha a G-7-találkozó nem lett volna elég, akkor a Fed gondoskodott arról, hogy növelje a devizaárfolyamok (főleg az euró/dollár) kétirányú kockázatát, azaz fokozza a volatilitást. A piaci várakozásokkal teljesen összhangban maradt az egyszázalékos alapkamat. Annál meglepőbb volt viszont az, hogy a Federal Open Market Committe (FOMC), a jegybank döntéshozó testülete változtatott a döntést kísérő közlemény szövegén. Az elmúlt pár hónapban a közlemények egy olyan mondattal zárultak, mely szerint a bank „számottevő ideig” nem készül a jelenleg igen laza monetáris kondíciók szigorítására. Ez a kifejezés hihetetlen hírnévre tett szert, már a politikai napilapok címoldalán is csak a „cp”-ről cikkeztek (a considerable period alapján). Mindenki azt találgatta, mennyi is az a számottevő. Ezt persze még valószínűleg a Fed maga sem tudná megmondani, mindenesetre a kifejezés sugallhat valami olyasmit, hogy történjék bármi, egy darabig nem lesz kamatemelés az Egyesült Államokban. Azaz kezdett kialakulni az a benyomás, hogy ezzel a jegybank nem a gazdasági fejleményektől teszi függővé lépéseit, hanem egy bizonyos meghatározatlan időhorizont mellett kötelezi el magát (szaknyelven: feltétel nélküli elkötelezettséget vállal arra, hogy egy ideig nem szigorít). Ennek nyomán nem lehetett meglepő, hogy a tízéves állampapírhozam az ősz közepi 4,5 százalékról az év végére ismét 4 százalék környékére süllyedt.
Kiderült azonban, hogy maga a Fed sem teljesen elégedett a megfogalmazással. Az FOMC több tagja jelezte, hogy szerintük téves azt sugallni, hogy a bank nem lépne egy a várttól lényegesen eltérő növekedési és inflációs pálya realizálódása esetén. Éppen ezért a decemberi ülés után a feltétel nélküli mondatszerkezetet feltételesre cserélték: a „számottevő idő” addig értendő, amíg az infláció alacsony és a gazdaságban meglévő fölös kapacitás magas. Ezzel egyébként tulajdonképpen semmi mást nem mondtak, mint hogy akkor emelnek kamatot, amikor arra szükség lesz, vagyis itt csak a fogalmazás tisztázása történt meg. A kamatemelési várakozások ettől a változástól nem módosultak, hiszen nem sokkal később kiderült, hogy a munkaerőpiac a vártnál jóval gyengébb, az infláció ugyanakkor alacsonyabb, mint korábban gondoltuk.
A piac most egyértelműen arra számított, hogy a végre letisztult mondat a jövőbeni szándékokról érintetlen maradt. Ehhez képest a Fed folytatta a nyelvi zsonglőrködést: a „számottevő időre” történő utalás helyett most azt mondta, „türelmes” lehet a monetáris lazítás visszavonásával. Miután a bank tudta, hogy a piac nem számít új fordulatokra, joggal feltételezhető, hogy a módosítással valamit jelezni akart. Sokan hajlanak arra, hogy az FOMC ezzel egy hajszállal még inkább vissza akart venni korábbi elkötelezettségéből. Ennek köszönhetően a tízéves hozamok egyből visszaugrottak 4,2 százalékra és a dollár is hamar 1,27-ről 1,24-re erősödött. Ez azonban inkább csak első reakciónak tűnik, ugyanis teljesen komolyan senki nem állíthatja, hogy érti az amerikai jegybank új üzenetét, s különben is, a fundamentumokban nem sok változott az előző üléshez képest. Többet tudunk meg majd talán Alan Greenspan jövő heti kongresszusi beszámolójából (február 11-12.). Addig meg, feltéve, hogy a hetek nem avatkoznak közbe, az euró/dollár tovább ugrándozhat 1,25-1,28 között.
