Néhány nap eltéréstől eltekintve öt és tizenegy hónappal ezelőtt éppen ugyanott állt a BUX index, ahol a múlt kedden. Ennek apropóján vizsgáltuk meg, hogy az egyes részvények milyen pályát futottak be ez alatt az idő alatt, és a „korabeli” események idején volt-e olyan jel, amelynek alapján az éles eszű befektető kiválaszthatta a következő időszak nyerteseit. A teljes hazai piac trendjeire visszatekintve az látható, hogy 2002 júniusában leszálló ágban érkezett meg az index 8100 pont környékére. Az országgyűlési választásokat megelőző spekuláció kifulladt, jött a szokásos nyári uborkaszezon, a külpiaci hangulat rossz volt. Ebben a helyzetben a hazai tőzsdén is elfogytak a vevők, az index pedig csúszott lefelé. A december eleji 8100 pont viszont éppen egy két hónapos emelkedő időszak végét jelentette. A külpiacok jelentős, felfelé történő korrekciója és a szokásosnak mondható év végi-év eleji rally, illetve az azzal kapcsolatos várakozások okozták elsősorban a friss vételeket. Ezt követően újabb visszaesés következett 7000 pont alá, s majdnem kereken öt hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az index újra 8100 pont fölé jusson.
Táblázatunkból első ránézésre az derül ki, hogy nem sok logika van a számokban, de ez így is van rendjén minden tőzsdén. Ha megnézzük például, hogy az azonos indexérték mellett tavaly június és december között szépen domborító papíroknak mi lett a további sorsuk, azt látjuk, hogy többségük folytatta erősödését.
A vesztesek nagyjából felénél viszont fordult a trend, míg a másik felük folytatta útját lefelé. Összességében három olyan részvény akadt, amely mindkét időszakban jelentősen túl tudta teljesíteni a BUX-ot: a Globus, az Inter-Európa és a Zwack. A kérdésre, hogy észre lehetett-e venni józan befektetői ésszel ezeket, a válasz: igen. Az Inter-Európánál igencsak feltűnő volt, hogy a mélyen egy részvényre jutó saját tőkéje alatt forgó papír piacán hirtelen jelentős vételek történnek.
Egyszerű és logikus következtetés volt, hogy felvásárolják a céget, s az is, hogy a piac tud valamit, azért emelkedik. Ősi bölcsesség, hogy ha a piac mond valamit, azt érdemes meghallgatni. Az IEB-nél még 1300 forintnál is csekély volt a kockázat az alacsony értékelés miatt, így aki csak egy kicsit is türelmes volt, idén tavasszal már kaszálhatott.
A Globus és a Zwack esetében is jellemző, hogy szinte nem volt kockázat a vételben, hiszen önmagában a 10 százalék feletti várható osztalékhozam támaszt jelentett a papírnak. Az persze még plusz kellemes meglepetés volt, hogy a Globus kitűnő eredményekkel jött ki és a részvényaprózás is segített a befektetői étvágy felkeltésében, de önmagában a kirívóan magas osztalékhozam volt a könnyen észrevehető vonzerő. Ugyanez mondható el a Zwackról is. Akinek ez feltűnt, és nem egyik napról vagy hétről a másikra játszott, a később ébredők jóvoltából tekintélyes árfolyamnyereséget érhetett el. A piac az áremelkedéssel korrigálta ugyan az osztalékhozamot, de a 8 százalék körüli jelenlegi szint sem tekinthető alacsonynak. (Egy kicsit árnyalja a képet, hogy hamarosan osztalékfizetés lesz, s a szelvényvágás után a mainál valószínűleg alacsonyabb szintre süllyednek e papírok.)
A táblázatból az is jól látszik, hogy a blue chipek körében nem akadt kirívóan nagy árelmozdulás. Az OTP-nél a „papír ellaposodása” a feltűnő: 1998 óta most fordult elő először, hogy megközelítőleg éves távlatot vizsgálva a bankrészvény ne verje meg értékelhető nagyságrenddel az indexet. A Molnak a tavalyi második félévben sikerült megerősödnie, az elmúlt öt hónapban viszont együtt mozgott az indexszel. Noha alig változott december óta, érdemes megemlíteni, hogy az iraki háború nyomán ideiglenesen felszökő olajár szinte tálcán kínálta a vételi lehetőséget 4800 forint alatt.
Érdekes a Richter görbéje, a tavalyi harmadik negyedéves gyorsjelentés után kiszálló külföldiek decemberre alaposan lenyomták a papírt, amit viszont az idén nemcsak újra behozott, de túl is teljesített a részvény. Gyengének látszik ellenben a Matáv, túl sok bizonytalanság övezi mostanság a cég kilátásait ahhoz, hogy megérje vásárolni.
A mindkét időszakban igen gyenge papírokról talán csak annyit érdemes megjegyezni, hogy a fundamentális problémák nyomán eleve nem látszottak jó célpontnak. A Danubiusnál az egyre nehezebb iparági környezet, a NABI-nál pedig a tervektől való sokadik elmaradás adhatott önmagában kellő alapot ahhoz, hogy távol tartsuk magunkat tőlük. A buszgyárnál volt ugyan egy kétnapos szárnyalás egy elemzés nyomán, amely a fő tulajdonos kiszállása nyomán várt ugrást, de a piac itt már a harmadik napon azt mondta - az árfolyamon keresztül -, hogy mindez túl van lihegve és nincs valós ok a vételre.
Természetesen nem mehetünk el szó nélkül az Egis mellett sem. Itt egyetlen, ám annál jelentősebb rossz hír nyomán volt kénytelen a piac átértékelni a papírt. A deramciclane-sztori bukása nem szivárgott ki, így annak bejelentése előtt egyáltalán nem voltak nagyobb eladások a piacon. A részvény értéke egyetlen ígéretes új készítménye elvesztése révén lényegében megfeleződött, s adódik a kérdés, hogy lehetett-e előre készülni erre. Néhány chartista azonnal kimutatta, hogy igen, mert a papír már csökkenő trendbe keveredett. Ez azonban kis csúsztatás, ugyanis a forgalom nulla volt, a piac egész egyszerűen várta a teszteredményt.
Amerikában főleg a biotech világában megszokott, hogy egy-egy gyógyszer engedélyezése és bukása egyetlen nap alatt duplázódást vagy feleződést okoz az árfolyamban, Magyarországon viszont ez volt az első ilyen eset. A tanulság itt nem az, hogy sejteni lehetett, mert ez nem igaz. Az viszont tény, hogy amikor egy cég értékének a felét egyetlen termék esetleges sikere adja, ez akkora kockázatot hordoz, amit akkor sem érdemes teljesen vállalni, ha öt nagynevű befektetési bank lelkesedik a sztoriért.
Csak az elmúlt öt hónapra figyelve a nagy nyertesek közé tartozik a BorsodChem. Itt ismét a kivezetési spekulációk adták meg a döntő lökést az emelkedéshez, a fő tulajdonos ugyanis akkor dönt így, amikor akar. A várakozások szerint erre hamar sor is kerül, még mielőtt az egy részvényre jutó saját tőke értékének emelkedése megdrágítja számára a kiszorítást. A Pannonplastnál szintén a tulajdonosváltás és egy esetleges ajánlat volt a mozgatórugó. Egyedül a Graphisoftnál lehetett látni egy klasszikus rebound-t, amikor a tavalyi év egyik legjobban lealázott papírját az enyhén javuló fundamentumok nyomán emelte meg a piac jelentősen, igaz, csak az évközi mélyponthoz képest.
A tapasztalatokat összegezve sajnos arra a következtetésre juthatunk, hogy a nagy nyerések döntő része felvásárláshoz, kivezetéshez kapcsolódik. Ezek nem megismételhető lehetőségnek számítanak, s egyre kevesebb olyan cég marad a parketten, amelynél esély van hasonlóra. Egy másik jól elkülöníthető csoport az osztalékrészvényeké, ahol a piac - az állampapírhozamok változása miatt - alacsonyabbra helyezte az osztalékhozammal kapcsolatos elvárását, emelve ezzel az árfolyamot.
A piac óriási problémája, hogy a kivezetéseken túl igazi sztori szinte alig volt az elmúlt időszakban. Noha egy-két éves távon az OTP, a Mol vagy a Richter kilátásai kedvezőnek tűnnek, e blue chipek értékelésénél igen fontos a nemzetközi hangulat. Olyan papírok hiányoznak, amelyek nem hangulatfüggők, amelyek biztos, hogy nem távoznak a tőzsdéről, mégis érdemes venni belőlük, mert van bennük növekedési potenciál vagy akármilyen más történet, amiben középtávon is hinni lehet.
Egyelőre egyik részvény sem nagyon felel meg ennek a kritériumnak, de résen lenni sosem árt, bármikor ilyenné válhat a második vonal megmaradt cégei közül bármelyik. Különösen érdemes figyelni az elmúlt hónapok nagy veszteseit, amelyek az első jó hírek nyomán hoznak majd valamikor nagy nyereséget.
Ács Gábor