Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A nemzetközi devizapiacokon a fő téma változatlanul a dollár túlértékeltsége és strukturális problémái, a hangulat továbbra is egyértelműen negatív a dollár szempontjából. Az euró/dollár a hét közepén 0,9450-en ismét éven belüli csúcsot ért el, s az időleges visszahúzódások során sem ment 0,9350 alá. A dollár/jen 123 és 124 között ingadozott, nagyrészt a japán hatóságok újabb intervencióinak köszönhetően. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Londonban, a legnagyobb devizaforgalmat lebonyolító piaci központban kétnapos ünnep volt Erzsébet királynő fél évszázados uralkodása alkalmából, s ez torzíthatta az árfolyammozgásokat, a trend érvényességét azonban ez sem kérdőjelezheti meg.
A gazdasági fundamentumok, precízebben a növekedés és a hozamok terén javulóban az eurózóna relatív pozíciója, s így a sokszor emlegetett strukturális tényezők mellett a ciklikus faktorok is erősítik az eurót. A legfrissebb adatok csak hangsúlyosabbá tették azt a konszenzusos felfogást, hogy az első negyedév készletciklus vezérelte erős dinamikáját jóval mérsékeltebb növekedés követi a második negyedévben. A májusi Chicago PMI beszerzési index ugyan sokkal jobb lett a várakozásoknál (54,7-ről 60,8-re ugrott, gyors emelkedéssel minden szektorban), s látványos növekedést produkált a szolgáltatási szektor ISM-indexe is (áprilisban 55,3, most 60,1), de mindkét mutató viszonylag szűk szeletét reprezentálja a gazdaságnak. Az igazán mérvadó feldolgozóipari ISM (ex-NAPM) 55,7 pontra való szerény emelkedése már egybevágott az előrejelzésekkel, s ezzel egy időben a University of Michigan fogyasztói bizalmi indexe a lakossági fogyasztás lassuló dinamikáját sugallta. A részvénypiac ismét aggodalomra ad okot: a Tyco adócsalás gyanújába keveredett vezetőjének hirtelen távozása tovább rontotta az amerikai vállalatvezetők mostanában amúgy is romokban heverő tekintélyét, illetve általában erősítette az amerikai vállalati szektorral szembeni bizalmatlanságot.
Az eurózónában ugyanakkor folytatódott az optimista üzleti felmérések sora, a közös valutaövezet feldolgozóipari PMI-indexe 50,7-ről 51,5-re emelkedett. A kérdés még mindig az, hogy ezúttal vajon a valós termelési adatokban is megmutatkoznak-e a javuló várakozások, hiszen az év elején egyszer már előfordult ennek az ellenkezője.
Rövid távon kedvezőnek tűnnek az inflációs kilátások is: májusban az eurózóna fogyasztói árindexe az előzetes adatok szerint végre elérte a jegybank célsávja tetejének számító 2 százalékot, s júniusban tovább csökkenhet az áremelkedés üteme. Középtávon ugyanakkor az ECB egyértelműen veszélyben látja az árstabilitást, s így a piac egyre közelebbi horizonton számít monetáris szigorításra: néhány befektetési bank már július-augusztusra várja az első kamatemelést. A monetáris politika megítélése szintén változóban van: most, hogy már izmosabbnak tűnik a növekedés dinamikája, elfogadhatóbbnak látszik a szigorítás, s ilyen háttér előtt a nagyobb hozamkülönbség ténylegesen az euró javára válhat.
Habár a piac alapértelmezésben lassú, fokozatos dollárkorrekcióra számít, egyre-másra készülnek a dollár összeesésére vonatkozó forgatókönyvek. Egy tökéletes világban, ahol az árak teljesen rugalmasak, azonnal reagálnak, semmilyen árfolyamváltozásnak nem lenne reálgazdasági hatása, mivel az árak és bérek változása semlegesítené az árfolyammozgást. Súrlódás nélküli világ azonban nincs, az árak és a bérek nehezen („ragadósan") változnak. Ezért a dollár le-, illetve az euró és a jen felértékelődése egyértelműen befolyásolná a cserearányokat és a versenyképességet, általában a gazdasági növekedést: összességében az Egyesült Államok pozitívan, az eurózóna és Japán negatívan jönne ki egy ilyen helyzetből. A Morgan Stanley számításai szerint a dollár 20 százalékos esése ezeken a csatornákon keresztül körülbelül egy százalékpontot faragna le az eurózóna, fél százalékpontot Japán növekedéséből egy év leforgása alatt. Az eurózóna nagyobb növekedési áldozata a merevebb munkaerőpiacnak és a fiskális politika keményebb korlátainak lenne betudható. Az Egyesült Államok GDP-jét ugyanakkor 0,5 százalékponttal dobhatná meg a gyengébb dollár.
A probléma azonban az, hogy a dollár hirtelen süllyedése olyan sokkot okozna az amerikai pénzügyi piacokon, hogy az az egész világgazdaságot megrázhatja. A befektetők menekülése az amerikai részvényekből és kötvényekből alapjaiban rázná meg a fogyasztói és az üzleti bizalmat, a negatív vagyonhatás és a magasabb tőkeköltség az amúgy is sérülékeny lakossági fogyasztást és a beruházásokat egyaránt keményen visszavetné. A hatás nyilván egyből tovaterjedne a világ más pénzügyi piacaira, illetve idővel a reálhatások is kisugároznának a világgazdaság egészére. Ennek pedig végzetes következménye lenne akkor, amikor a növekedés hajtóerejét, az egyetlen igazi belső keresletet még mindig szinte egyedül az amerikai gazdaság adja.
Gy. M.
