Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az életbiztosítások inflációkövetése (indexálás, értékkövetés) szükséges rossz, mivel a biztosítási összeg reálértéke csak így őrizhető meg - állítják a nagy biztosítótársaságok szakértői. Az évről évre jóváírt hozamok erre nem elégségesek - kivéve az egyszeri díjas biztosításnál -, mivel a tőketartalék a futamidő alatt apránként folyik be a biztosítókhoz. Az értékkövetés a biztosítási összeg növekedését is magával hozza. Ez azonban nem minden társaságnál egyenesen arányos a megnövekedett díjfizetéssel, egyesek ennél kisebb, míg mások azzal azonos arányban emelik a lejárati biztosítási összeget.
Az indexálás tehát egy folyamatos díjnövelés, amivel a kezdetben kis összegű megtakarítások emelhetők, így a lejáratkor felvehető összeg - amelyre persze a hozam folyamatosan rárakódik - is több lesz. Egyes biztosítók (Nationale Nederlanden, Generali-Providencia) az infláció száz százalékán, mások magasabb szinten kínálnak értékkövetést (ÁB-Aegon, Generali-Providencia).
Abban is található eltérés, hogy melyik társaság hogyan számol. Az indexáláskor az előző vagy a két évvel korábbi naptári éves inflációs szinten ajánlja fel a Nationale Nederlanden (NN), mások az egyes szerződések évfordulóján esedékes év/év inflációt veszik figyelembe (OTP-Garancia, Generali-Providencia). Az értékkövetési szolgáltatás azonban egyes társaságoknál, például az NN-nél megszűnik, ha azt két egymást követő évben nem kéri az ügyfél, míg másoknál megmarad (ÁB-Aegon, Generali-Providencia).
Alacsony inflációs időkben kérdéses, hogy van-e értelme pár százalékos indexálásnak. Ezt az NN, az OTP-Garancia és a Generali-Providencia úgy oldja meg, hogy az 5 százalék alá eső fogyasztó árindexnél is legkevesebb 5 százalékos díjemelést ajánl fel. Az inflációkövetés egyébként nem jár pluszköltséggel, azonban nem előnytelen igénybe venni, ha különösen fontos cél a megtakarítási rész értékállósága.
A biztosítás futamideje alatt azonban a pozitívan változó életkörülmények még nagyobb biztosítási igényt is kialakíthatnak. Ilyenkor az új szerződések kötése is megoldás, de sok esetben ennél jobbnak tűnik - amennyiben lehetőség van rá - a meglévő biztosítás díjának további emelése. Az ugyanis nem jár újabb - az új szerződéseknél jellemző - levonásokkal és egyéb procedúrákkal. A legtöbb cég ezt a lehetőséget felajánlja (az Allianz-Hungária nem), de például az NN-nél az indexálás elvesztésével ez a jog is elvész.
A lehetséges díjemelés mértékére rendkívül különböző szabályokat alkottak a biztosítók. Az NN például háromévenként 20 százalékot enged, de a Generali-Providencia elvileg bármekkora díjemelést elfogad. Nem árt azonban figyelembe venni, hogy az utóbbi társaság a felajánlott indexálásnál nem alkalmaz új kockázatelbírálást, míg az ügyfél elhatározása szerinti díjnövelésnél igen. Ilyenkor hasonló a helyzet, mint új biztosítás kötésénél, leszámítva azt, hogy nem alkalmazzák a szerződéskötéskori költséglevonást. Az ÁB-Aegon díjnövelési opciója ugyancsak bármekkora lehet, de itt az indexálással a kockázati rész és a tőketartalék is növekszik, míg a díjemelésnél csak a tőketartalék emelkedik.
Mivel a biztosítások sok egyéb mellett az indexálás és a díjemelés területén is jelentősen eltérnek egymástól, a szolgáltatások szinte nem is vethetők össze egymással. A most vizsgált szempontból viszont nyilván a legtöbb döntési szabadságot adó termék lehet a legjobb, amennyiben az egyéb, befektetési, díjfizetési és futamidő alatti fizetési kockázatokat is jól kezeli az adott módozat (Befektető, 2002. március 18., 13. oldal).
V. Gy. Zs.
