Az argentin válság és a török IMF-hitellel kapcsolatos bizonytalanságok következtében a fejlődő piacokon kialakult pánikhangulat most nem tartott sokáig. A másfél hete lejátszódott jelentős forintgyengülést (az árfolyam 7 százalékot veszített értékéből a július eleji csúcsához képest) a piac jelentős mértékben korrigálta. Lapzártakor a forint mintegy 9 százalékkal volt erősebb az intervenciós sáv közepénél, tehát 3 százalékpontra megközelítette az említett csúcsot. A forintárfolyammal eléggé együtt mozgó magyar kötvénypiacon hasonló volt a helyzet, a hosszú kötvényeknél korábban néhány nap alatt bekövetkezett, 0,3-0,4 százalékpontos hozamemelkedés az elmúlt napokban lényegében eltűnt.
Messziről nézve talán nem is olyan egyértelmű, miért mozgott ilyen párhuzamosan a két piac, hiszen a befektetők gondolkozhattak volna úgy is, hogy „végre olcsóbb lett a forint, most még inkább érdemes magyar eszközöket (kötvényeket) vásárolni”. Nyugodtabb időszakokban, például a múlt héten már ez lehet a leginkább meghatározó gondolkodásmód, a pánik óráiban azonban nem.
Ennek oka az, hogy egy komolyabb fejlődő piaci válságból hazánk sem tudna teljesen kimaradni. Bár Magyarország külkereskedelmi forgalmának jelentős részét az Európai Unióval, a fejlett országokkal folytatja, jelenleg ez kevesebb biztonságot jelent, mivel maguk a legfejlettebb országok is a gazdasági lassulással, a recesszió elkerülésének nehézségeivel küszködnek. Németországra, legfontosabb gazdasági partnerünkre különösen igaz ez.
Mindezek mellett nem lenne elhanyagolható tényező, hogy a magyar folyó fizetési mérleg deficites, amit finanszírozni kell valahogyan. Világgazdasági lassulás, válság esetén kisebb az esélye, hogy a külföldi működő- vagy portfóliótőke elegendő mennyiségben áramlik be ahhoz, hogy a fogyasztásunk és termelésünk közötti különbséget kipótolja. Ennek következménye pedig a forint gyengülése lenne, amit a Magyar Nemzeti Bank valószínűleg a kamatok emelésével próbálna féken tartani, áttételesen emelve a kötvénypiaci hozamokat, azaz csökkentve az árfolyamokat.
Bár az előbbi jövőkép valószínűleg irracionálisan pesszimista, azért nem árt tudni, hogy kevésbé drámai események eredményeként is gyengülhet a forint, s ez vezethet kamat- (de legalábbis reálkamat-) emeléshez. Erre példa, hogy míg az első félévet a folyó fizetési mérleg vártnál alacsonyabb hiánya jellemezte, az év második felében ez megfordulhat, a magyar reálbérek gyorsuló növekedésének és a lakossági fogyasztás további várható bővülésének köszönhetően. (A reálbérek növekedése a várhatóan mérséklődő infláció és az eleve nem alacsony nominális béremelkedés miatt valószínű.)
A jelenlegi magasabb forintárfolyam következtében pedig a kereslet jelentős része áramolhat az olcsóbbá lett importtermékek irányába, ami szintén nem forinterősítő tényező. Erre persze lehet azt mondani, hogy a forint lényegében szabadon lebeg, már nincs különösebb jelentősége, hol tartózkodik, hiszen nincs beavatkozási kényszer, a devizatartalékok biztonságban vannak - bízzuk tehát a piacra az egyensúlyi árfolyamszint kialakítását.
Csakhogy a jegybank következő másfél évre tervezett inflációcsökkenési terve nagy részben a forint eddig bekövetkezett, és a jövőben várt erősödésére épül, valószínűleg tehát a május előtti árfolyamszint visszatérése (akkor a korábbi ±2,25 százalékos sáv erősebb oldalán volt a forint, tehát ez a mai helyzethez képest 7 százalékos gyengülést jelentene) is erőteljes kamatemelést váltana ki.
Az már persze más kérdés, hogy egy inflációt tekintve toleráns rendszerben sem lenne megengedhető, hogy egy éppen szabadon engedett fizetőeszköz jelentős mértékben gyengüljön. Az MNB-nek most pszichológiai szempontból is karban kell tartania a forintot, mivel az átlagszereplők nagy része még csak most ismerkedik az új helyzettel, gyengülés esetén pedig esetleg arra a következtetésre jutna, hogy nem a megfelelő fizetőeszközben tartja a pénzét.
Kishonti László
