Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A biztosítók kétféle technikával finanszírozzák a lakásszerzést. Az egyik a lépcsőzetes szolgáltatású életbiztosítás, amelynél nemcsak lejáratkor, hanem már előbb is - mondjuk ötévente - fizet a biztosító, ha azt igénylik. Ennél az ügyfél az első kifizetéskor, vagy akár már előbb is felvehet egy éppen akkora hitelt, mint amekkora összegre a biztosítást kötötte. A hiteltőkét a biztosító meghatározott periódusonként (lépcsőnként) fizeti, az ügyfél pedig a kamatokat és a biztosítási díjat állja.
A másik megoldás szerint az életbiztosítás megkötésével egyidejűleg indul a hitel is. Ekkor a futamidő végén egy összegben fizeti vissza a biztosító a banknak a hiteltőkét, addig a biztosítási díj mellett a hitel kamatát is fizeti a szerződő. Érdekesség, hogy éppen egy évvel ezelőtt a biztosítók sikeresen lobbiztak a saját jogú jelzálog-hitelezésért, ma viszont minden biztosító bankon keresztül köti össze az életbiztosítást a lakáshitellel. (Egyelőre ugyanis nem rendelkeznek a közvetlen hitelezéshez szükséges apparátussal és eszköztárral.)
A biztosítások alapvetően kétfélék, élet- és nem élet jellegűek. A fejlett biztosítási piaccal rendelkező országokban ennek megfelelően életbiztosítók és nem életbiztosítási kockázatokat (baleset, felelősség stb.) felvállaló biztosítók működnek. Nálunk is ez a helyzet, de a biztosítók többsége még a régi szabályok szerint mindkét típusú kockázatot vállalhatja (kompozit biztosítók).
Az életbiztosításoknál a biztosító kockázatot vállalhat arra, hogy a biztosítás lejártakor a biztosított életben lesz. Ez az elérési biztosítás, amikor a biztosított megéri - eléri - a biztosítási időszak végét. A másik lehetőség szerint a biztosító akkor fizet, ha a biztosított a biztosítás időtartama alatt meghal, ez a haláleseti vagy kockázati életbiztosítás. Lehet a kettőt kombinálni is, ez a vegyes életbiztosítás, amelynél akkor is fizet a biztosító, ha a biztosítás tartama alatt a biztosított meghal, és akkor is, ha a végén életben van. Tipikus elérési biztosítás például a nyugdíjbiztosítás, gyakori kockázati biztosítás a hitelfedezeti életbiztosítás.
Az életbiztosításoknál az ügyféloldalon egy vagy több személy is lehet a szerződő. Akinek az életben maradása vagy halála lesz a biztosítási esemény, az a biztosított, aki a biztosítási összeget megkapja, az a kedvezményezett (szintén lehet több személy). Tipikus eset az, hogy valaki azért köt vegyes életbiztosítást, hogy ha fiatalon meghalna, a családja anyagilag boldogulni tudjon, illetve ha megéri a nyugdíjkorhatárt, akkor kiegészítő jövedelemben részesüljön. Ekkor ugyanaz a személy a szerződő, a biztosított és - életben maradása esetén - a kedvezményezett is. Egy másik - szintén tipikus - életbiztosítás az, amikor a szülők a szerződők (ők fizetik a díjat), de a gyerekeik a biztosítottak és egyben a kedvezményezettek is. Hosszabb életbiztosításnál nem kizárt, hogy a kedvezményezettek az unokák lesznek.
Amikor a biztosított szerződést köt a biztosítóval, azt meghatározott összegre, például 3 millió forintra, és meghatározott időszakra, például tíz évre teszi. A szerződés az ajánlat biztosító általi elfogadásával jön létre. A biztosító többnyire a biztosított neme, életkora, illetve egészségi állapota szerint határozza meg a biztosítás díját. (A nők tovább élnek, mint a férfiak, a fiatalabbak és az egészségesek halandósága kisebb, mint az öregeké és betegeké.) A biztosítási díjból a biztosító levonja a maga költségét és nyereségét, majd a maradékot vegyes életbiztosításoknál két részre bontja, az egyik a haláleseti, a másik az elérési kockázatra nyújt fedezetet.
A biztosító a halandósági adatokból (táblákból) kiszámítja, hogy az adott veszélyközösségből (hasonló kockázatokat jelentő csoportból) várhatóan hányan nem érik meg a biztosítási idő végét. Az ő kedvezményezettjeik előbb jutnak hozzá a biztosítási díjhoz, mint ahogy a befizetéseik elérnék ezt az összeget. A különbséget értelemszerűen azok fizetik, akik a biztosítási időszak végén is életben vannak. A díj másik része arra szolgál, hogy megkapják a biztosítási összeget azok, akik a lejáratkor életben vannak.
Ez a pénz a biztosítónál folyamatosan halmozódik, és folyamatosan befekteti. Ez a díjtartalék, amelynek a minimális hozama a technikai kamatláb (jelenleg 2-4 százalék között mozog), amelyet a biztosítónak mindenképpen ki kell fizetnie. A biztosító azonban ennél magasabb hozamot tud elérni a tőkepiacon, aminek legalább a 80 százalékát vissza kell adnia a biztosítottaknak. Ezért normális viszonyok között lejáratkor mindig több pénzt kap a kedvezményezett, mint amennyi a szerződésben szerepelt.
A biztosító megteheti, hogy a díjtartalék egy részét - jelenleg 5 százalékát - jelzálog-hitelezésre fordítja. Példánknál maradva, ha valaki kötött egy tízéves lejáratú biztosítást 3 millió forintra, akkor a biztosító - vagy a vele együttműködő bank - ezzel egyidejűleg nyújthat 3 millió forintnyi jelzáloghitelt ugyanerre a futamidőre. A tíz év lejártakor a biztosító a díjtartalék átutalásával törleszti a hitel tőkerészét, addig a havi teher a biztosítási díj és a hitelkamatok fizetéséből áll. Ha a biztosított meghalna, a biztosító kifizeti a teljes hiteltőkét, így az nem terheli az örökösöket.
A biztosító köthet lépcsőzetes szolgáltatású életbiztosítást is ügyfelével, például a tizenöt éves lejáratú biztosítás után meghatározott összeget fizet az ötödik, a tizedik és a tizenötödik év végén. Az ötödik év végén a biztosított a teljes biztosítási összegnek megfelelő hitelt vesz fel, amelynek tőkéjét - az előbbiek szerint, de itt három lépcsőben - törleszti a biztosító. A kamatot a biztosított itt is külön fizeti.
Németh Géza
(A következő részben konkrét konstrukciókat mutatunk be.)
