Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Múlt péntektől a Magyar Nemzeti Bank a forint eddig plusz-mínusz 2,25 százalékos lebegtetési sávját plusz-mínusz 15 százalékra szélesítette. Természetesen már senki sem számított rá, hogy pont most lép az új gazdaságpolitikai vezetés - Járai Zsigmond a jegybankelnöki, Varga Mihály a pénzügyminiszteri székben -, a piacot az utóbbi fél évben szépen elaltatták a mély átéléssel előadott, a sávszélesítést lekicsinylő és halogató nyilatkozatok.
A hír hatására pénteken a forint közel 2 százalékkal erősödött. A 3, 5 és 10 éves kötvények referenciahozama 8, 31 és 13 bázisponttal esett, a rövidebb futamidőké nem változott számottevően.
A befektetők meghatározó része szinte érezte, hogy a sávszélesítés egy ideig ugyan halogatható, de az időpont azért közeledik. Nem véletlen, hogy a külföldi tulajdonban lévő állampapír-állomány a 2000. végi 750 milliárdról szép lassan 900 milliárd forint közelébe emelkedett. Most, hogy már mindenki tudja, hogy az utóbbi néhány hónap csak mesterségesen felépített álomvilág volt, érdemes megvizsgálni, miért pont a napokban született a lépés és melyek lesznek a következményei.
Arra még mindenki emlékszik, hogy Surányi György korábbi MNB-elnök utolsó hónapjait a sávszélesítés kérdésében halogató kormánypolitika tette némileg feszültté. Az októberi 1 százalékpontos, váratlan kamatemelést éppen a sávszélesítésre tett javaslat elmulasztásával indokolta a jegybank vezetése.
Járai és többen mások akkor főként a kis- és középvállalkozásokat feltehetően exporthátrányba hozó forintfelértékelődést, illetve a nagyobb árfolyam-mozgékonyságból eredő egyéb kockázatokat - a forinttól elvárt magasabb reálhozamokat, a drágább finanszírozást - hozták fel ellenérvként. (A forintfelértékelődés a sávszélesítés következtében várható, amint annak jelei már pénteken is tapasztalhatóak voltak.)
A hivatalos álláspont szerint végül a sávszélesítés megfelelő időpontját a magyar és az EU-infláció további közeledése jelezte volna. Az akkori előrejelzés szerint (amely inkább a spekuláció elaltatása) az inflációs különbözet legkorábban 2001 végén, de inkább 2002 folyamán érte volna el a kívánt szintet.
Ez utóbbi gondolatmenet már akkor sem volt kikezdhetetlen, hiszen mindenki tudta, hogy a sávszélesítés legfontosabb oka éppen az infláció emelkedésével szemben tehetetlenül álló jegybank mozgásterének kibővítése.
A szűk árfolyamrendszerben ugyanis a kamatemelések hatása elhanyagolható, hiszen azt a kamatérzékeny tőke beáramlása gyorsan semlegesíti. Tipikus tyúk-tojás probléma.
Az persze aligha volt elvárható, hogy e lépés időpontját - amely a felértékelésre spekuláló befektetők számára létfontosságú - el fogják árulni, miként az sem, hogy a forint életpályájának talán egyik utolsó emlékezetes, történelmi lépését átengedik a korábbi jegybankelnöknek. Ha mégis valamilyen okot szeretnénk találni a kormányzati elgondolások megváltozásának alátámasztására, egyetlen igazán fontos tényezőt találunk. Az elmúlt két év olaj- és élelmiszerár-sokkjai meglepően drámai ütemben kezdtek beépülni a maginflációs folyamatokba, és félő volt, hogy az infláció csökkenése akár évekre megszakad.
A jelenlegi kormányzat inflációs prognózisai (főként külső hatások eredményeként) a legtöbb esetben tévedtek, ami nemcsak politikai szempontból járhat negatív következményekkel, de a piaci viszonyokhoz alkalmazkodni próbáló gazdasági szereplőket is várakozásaik folyamatos felülbírálatára késztette. Nem kis részben ez a bizonytalanság volt az, ami lehetővé tette, hogy egyes ágazatok a reálbérek stagnálása ellenére jelentős áremeléseket vigyenek keresztül.
A sávszélesítés első hatása éppen a forint feltehető erősödése miatt az importált termékek árának mérséklődése lesz, amely fontos inflációcsökkentő tényezővé válhat. A másik rövid távú hatás már az állampapírpiac szempontjából érdekes. Ha a forint tényleg erősödik néhány százalékot, a spekulatív külföldi befektetői kör egy része a forintbefektetésein elért nyereség realizálása érdekében valószínűleg megpróbálja elhagyni az országot.
A nagy tételek miatt ez azonban igen nehéz, s főként az árak mozgását fogja előidézni. A következő hónapokban - az állomány egyes részeinek lejártakor - a tendencia folytatódni fog, csak akkor áll helyre az egyensúly, ha az aukciókon folyamatosan egyre magasabb reálhozamokat lehet elérni.
A képet tovább színesíti, hogy nem megfelelő inflációs folyamatok mellett esetenként a jegybank is magabiztosabban fog a kamatemelés eszközéhez nyúlni (végül is ennek érdekében történt az egész), a rövid távú hozamokat ez tovább emelheti.
A folyamat következtében a hozamgörbe lejtése ismét meredekebbé válik. Bár a hozamok mindenhol emelkedni fognak, a hosszabb futamidőké várhatóan kevésbé, ami tükrözni fogja a várakozások kedvező változását, a kiszámíthatóbb jegybanki politika és az inflációcsökkenés eredményeként.
Kishonti László
