Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A gazdaság aligha tud töretlenül, válságok nélkül növekedni. Számos válságelmélet létezik a közgazdaság-tudományban, melyek többsége sok igazságot tartalmaz. A legtöbb közülük nem kizárja, hanem éppenséggel kiegészíti egymást, mivel a jelenséget más-más oldalról nézi.
Közelítsük meg a gazdasági válság jelenlegi lehetőségét - elsősorban Amerikában - a részvénypiacok, illetve a technológiai haladás oldaláról.
A válságok egyik tipikus előzménye, hogy a gazdaságok „túlfinanszírozottá” válnak, likviditási buborék alakul ki. Ilyen esetekben a tőkebőség oda vezet, hogy egyre kockázatosabb, egyre gyengébben teljesítő beruházásokat is finanszíroznak. Ez történhet rosszul működő bankrendszeren keresztül, esetleg - állami elosztás esetén - korrupciós csatornákon, de létrejöhet teljesen korrupciómentes tőkepiacokon is például részvényvásárlási láz közepette, az elburjánzó új részvénykibocsátások révén. Az amerikai tőkepiacon ez utóbbi volt jellemző az elmúlt évek során.
A klasszikus friedmani monetarista elmélet szerint ha a monetáris hatóságok egyenletes mértékben bővítik a pénzkínálatot, nagyjából a gazdaság nominális növekedési ütemében, akkor a gazdaság egészséges, egyenletes növekedési pályán maradhatna.
Ez azonban a mai világban legalább két tényező miatt nem valósulhat meg. Egyrészt a gazdaságok, ezen belül a pénz- és tőkepiacok nemzetközileg nyitottak, „globalizáltak”. Ezért a nemzeti monetáris hatóságok nem rendelkeznek kizárólagos hatalommal a belföldi pénzfolyamatok felett. A pénzkínálatot szűkíteni szándékozó kamatemelés például lehet likviditásbővítő is, hiszen a magasabb kamatok a külföldi tőke beáramlását indukálhatják. Ezzel ellentétesen a bővítésre szánt kamatcsökkentés - a külföldi tőke elriasztása által - lehet szűkítő hatású.
De pusztán a belföldi „tőkepiaci demokrácia” is ellehetetlenítheti a monetáris hatóság hatalmát. A részvénypiacok ugyanis önmagukban is képesek lehetnek bizonyos látszatlikviditás generálására. Ezt hívjuk „gazdagság-hatásnak” (wealth effect), amelyről az elmúlt időszakban nagyon sok tanulmány jelent meg. (Maga Alan Greenspan, a Fed elnöke is sokat foglalkozott vele beszédeiben.) A lényege, hogy a részvénypiacokon kialakult hossz olyan látszatvagyont teremt (nem realizált, sőt tulajdonképpen nem is realizálható vagyonnövekedést), amely miatt a részvénytulajdonosok elköltik a valóságos megtakarításaikat.
Így a hossz miatti részvénypiaci virtuális kapitalizáció-bővülés valóságos likviditásbővülést hoz a gazdaságba, viszont ennek ellentéteként a bessz miatti kapitalizáció-szűkülés valóságos likviditásszűkülést eredményez. A hossz és a bessz alapvetően tömegpszichológiai jelenség, ráadásul a tőkepiacok mint szuperdemokratikus intézményrendszerek, ezt érvényre juttatják, így a monetáris hatóságok nem tudnak közvetlen hatást gyakorolni.
A válságok egy másik tipikus előjele egy nagy innovációs hullám, amely valóban új struktúrába tereli a nemzetgazdaságot. Ilyen innovációs hullámok voltak például az ipari forradalmak, a vasút térhódítása, a Henry Ford által kitalált futószalag, vagy Japánban a feudális társadalom modern gyáripari termelő munkába állítása, ami a „japán csoda” alapját képezte. A jelenkor nagy innovációs hullámát az elektronika, a mikroelektronika, majd betetőzőjeként az informatikai forradalom - számítástechnika, internet stb. - térhódítása jelenti. Majd miután a gazdaság telítődik az innovációs hullám adta növekedési előnyökkel, kifullad, és egyfajta kontrakciós időszak kezdődik.
Aldous Huxley 1932-ben kiadott Szép új világ című műve az akkorihoz képesti távoli jövő társadalmában játszódik, ahol Henry Fordot istenként tisztelték. Ennek nyilván az volt az alapja, hogy a könyv születése előtt nem sokkal bevezetett futószalag olyan mértékű termelékenységbővülést eredményezett, ami teljesen átalakította a gazdaságot. Az író fantáziája ezért a feltaláló-üzletember-kapitalistát a Messiás rangjára emelte. Nem új keletű dolog tehát, hogy az emberek a saját korukat Új Kornak kiáltják ki. Joseph Schumpeter pedig megírta az innovációs hullámok közgazdasági működési mechanizmusát.
Az amerikai gazdaság elmúlt éveit egy növekvő túlfinanszírozással egybekötött innovációs hullám kiteljesedésének foghatjuk fel. A kérdés, hogy az informatikai-technológiai hullám folyamatos, a gazdaságra gyakorolt gyorsító hatása véget ért-e - mint 1929-ben az ipari forradalmak kora, illetve 1990-ben Japánban a nagyipari térhódítás - vagy pedig csak egy nagyobb korrekcióval kell szembenéznünk.
Valószínű, hogy egy nagy korszak ért véget a 2000. márciusi Nasdaq-tetőponttal. Megtört az a nagyon erős növekedési pálya, amikor az ugródeszkát az új technológia, az új számítógépek, új szoftverek, informatikai rendszerek, illetve az internet térhódítása jelentette, a gazdaság valószínűleg telítődött az új kor technológiájával. Innentől kezdve a növekedés lassulni fog, mostantól kezdve csak az továbbfejlesztés (upgrade) fogja előrevinni a fejlődést.
A lassúbb növekedésre való átállás nagy ingadozások kíséretében történhet. Az ingadozások a tőzsdéken és a gazdaságban egyaránt megfigyelhetők, de hozzátehetjük, hogy a Fed sem éppen stabilizáló politikát folytatott az elmúlt időszakban. Az 1998-as orosz válság időszakában a deflációs recessziótól és a tőzsdekrachoktól való félelem miatt a Fed rövid idő alatt 75 bázisponttal csökkentette a kamatokat. Ezután a gazdaság erős fellendülésnek indult, ami tavaly 5 százalék feletti éves növekedéshez vezetett, a technológiai súlyú Nasdaq index pedig 2000. márciusig megduplázódott. A Fed ekkor elkezdte a „puha földetérést” előkészítő kamatemelési hullámot. Összességében 1,5 százalékkal emelkedtek a kamatok. Ezután a gazdaság lassulni kezdett, a Nasdaq pedig krachszerűen több mint 50 százalékot veszített értékéből 2000 márciusa és decembere között.
A jelenlegi adatok fényében egyelőre úgy tűnik, hogy nemcsak lassulás, hanem recesszió, „hard landing” van kilátásban. A február 1-jén publikált amerikai beszerzési menedzserindex (NAPM) azt mutatja, hogy a gazdasági nehézségek még csak most kezdődnek. Az NAPM nagyon erős korrelációban van az ipari termelés éves növekedésével. Az index 1991-ben, az idősebb George Bush elnöksége idején lezajlott recesszióban volt utoljára ilyen alacsony. A 2000 IV. negyedéves GDP gyengébb volt a vártnál, az elemzői profit-előrejelzéseket folyamatosan lefelé korrigálják, azaz a gazdasági adatok nem festenek kedvező képet a közeljövőről.
Az 1998-as orosz válság idején, a tőkepiaci pánikban nem feltétlenül kellett volna - makroökonómiai bizonyítékok hiányában - kamatcsökkentésekkel ápolni a befektetők lelkét. A tőkepiacok ugyanis maguktól is helyreálltak volna, hiszen a gazdaság akkoriban nem szenvedett komoly károsodást. A következmény alighanem pusztán annyi lett volna, hogy pánik utáni euforikus rally helyett lassan megnyugodtak volna piacok, a gazdaságok pedig „puha földetéréssel” lelassultak volna. A jelenlegi helyzetben, a tavaly kialakult amerikai túlfűtöttség után ezt már nehéz lesz megcsinálni.
Sok, előttünk álló cikcakk nyomán fog helyreállni a tőzsdéken a megelőző évek hossztrendje. Ha lesz is a közeljövőben rally - ami egyébként technikai szempontból várható -, az valószínűleg csak korrektív emelkedés lesz. A következő negyedévekben inkább a medve lesz az úr.
Gáspár Attila Zoltán
