Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az inflációs mutató helyett ezúttal az egy nappal korábban tartott MNB-kötvényaukció lepte meg az állampapírpiacot. Közel 105 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátottak ki ugyanis, ami a konstrukció történetében rekordot jelent. Az MNB tehát igyekezett lehűteni a - korábbi kamatcsökkentése nyomán felfokozódó - további kamatcsökkentés iránt táplált várakozásokat.
Ezek a várakozások egyébként két tényezőre vezethetők vissza. Egyrészt a piaci szereplők akarva-akaratlanul is beleesnek a „trendextrapolációs csapdába", amelynek lényege, hogy ha egy adott irányú folyamat beindul, mindenki annak a folytatódását várja. Ez nemcsak az árfolyamváltozások megítélésénél érvényesül, de egy-egy jegybanki intézkedésben is hajlamosak a piaci szereplők egy gyors tempójú folyamat kezdetét látni. Másrészt többen úgy vélték, a kamatcsökkentést azért időzítették meglehetősen szokatlan módon az inflációs mutató közzététele előtti hétre, mert a jegybanknak esetleg szándékában állt kedvező inflációs érték esetén megismételni a lépést. Ezt sugallta a kamatcsökkentés szolid mértéke is.
Ami az inflációt illeti, a várakozásokhoz képest nem volt sem jó, sem rossz hír a 10,1 százalékos év/év adat. Az előző havihoz képest fél százalékpontos csökkenés ugyanakkor egy több mint fél éve tartó emelkedő trendet tört meg, így mindenképp pozitívan értékelhetjük. A piaci erők azonban valószínűleg csak akkor reagálnak majd erre, ha a következő havi adat is alátámasztja, hogy valóban trendfordulóról van szó. Sokan ugyanis kritikusnak tekintik a 10 százalék körüli értéket, úgy vélik, nagyjából eddig lehet viszonylag egyszerű eszközökkel az inflációt leszorítani, innen azonban már meglehetősen nagy erőpróbát igényel a továbblépés.
Az elmúlt hét állampapír-piaci hangulatára tehát nem elsősorban az inflációs adat, hanem inkább a jegybanki kötvénykibocsátás nyomta rá a bélyegét. Az MNB ugyanis alaposan lecsapolta a fölös likviditást, így a másodlagos piacon csupán gyér vételi oldali érdeklődés volt. Ennek egyenes következményeként minden futamidőre emelkedtek a hozamok. A kötvénykibocsátás másik érdekessége volt - a volumenén túl -, hogy a jegybank feltehetőleg a nagy mennyiség ellenére sem tudta érvényesíteni hozamelképzelését.
Ugyanis a benyújtott ajánlatok több mint 99 százalékának elfogadásával jött létre a 11,46 százalékos átlagos hozam. Az átlaghozamot tehát a jegybank semmiképpen sem tudta e szint fölé helyezni, ha egyszer a vevők nem akartak több kötvényt vásárolni még magasabb szinten sem.
Ennek viszont üzenete van a következő aukcióra is, nevezetesen az, hogy a jegybank magasabb hozamszintet szeretne látni, így érdemes, sőt kifejezetten ajánlatos (hiszen a vevőnek ugyanez az érdeke) ennek megfelelő ajánlatokat benyújtani. (Ez a gondolatmenet pedig csírájában elfojtotta az újabb jegybanki kamat- és hozamcsökkentés iránt táplált várakozásokat.) Továbbgondolva a dolgot, ha a piaci szereplők ekként cselekszenek, kisebb volumenű kibocsátással is elérhető a kívánt cél, tehát megszűnik a hozamcsökkentésre piaci oldalról gyakorolt nyomás. A többi papír piacán pedig korrekció mehet végbe a fölös likviditás odaáramlása útján. Következésképp a rövid papírok közül az MNB-kötvényre 11,5-11,53 százalékos hozamszinten érdemes e héten pályázni, a kockázatvállalóbbaknak pedig megfontolásra érdemes gyorsan hosszabb papírokkal feltölteni a portfóliót.
Érdekes módon a gyakorlatilag korlátlan jegybanki kötvényértékesítési hajlandóság ellenére a három hónapos diszkontkincstárjegyek aukcióján mind az átlagos, mind a maximális hozam pár bázisponttal alacsonyabban alakult ki az MNB-kötvényénél, 2,7-szeres túlkereslet mellett. Úgy tűnik tehát, a tartalmilag csaknem teljesen azonos két instrumentum piaca különbözőképpen működik. Ugyancsak jelentős túlkereslet jellemezte a hat és tizenkét hónapos kincstárjegyek aukcióját. Az előbbin 11,16, utóbbin 10,77 százalék volt az átlaghozam, ami viszont annak a jele, hogy az ajánlatokat zömében nem mindenáron vásárolni akaró szereplők tették.
Ádám Zsigmond
