Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A 2000-es év alighanem a szertefoszló remények éveként vonul be a magyar tőzsdézők emlékezetébe. A világ részvénypiacain érezhető hurráoptimista hangulat 1999 végére még a magyar tőzsde meglehetősen mélyen toporgó indexét is felfelé röpítette. 1999-et 8819 ponttal zárta a BUX, az év eleji remények 2000 végére 10-11 ezer, az optimistább elemzőknél 12-13 ezer pontról szóltak. A valóság viszont durván rácáfolt a jóslatokra, az index nominális vesztesége meghaladja a 12 százalékot. Elég egy felületes pillantás a BUX tavalyi grafikonjára, és jól elkülöníthető az év két - nem egyforma hosszúságú - szakasza. A hosszperiódus még 1999-ben kezdődött, nagyjából akkor (október 22-én), amikor az egykori kedvenc, a Matáv bejelentette, hogy opciót szerzett a Westel 49 százalékának megszerzésére. A 6700 pontos szintről a március 10-i, 10 472 pontos abszolút csúcsig kevesebb mint öt hónap alatt jutott el az index, hetente átlagosan 180 ponttal erősödve.
A lejtmenet is megfelelt a nemzetközi trendnek. Két hónap alatt 2000 pontot gyengült a BUX, majd egy ezerpontos, pár hetes korrekció következett. Július végétől október végéig a 8000-8500 pontos tartományban stabilizálódott, a tavalyinál láthatóan alacsonyabb részvényforgalom mellett. Mivel a magyar makrogazdasági mutatók az év során folyamatosan javultak és a nemzetközi minősítők sem fukarkodtak először a kedvező kilátásokra való utalásokkal, majd novemberben a felminősítésekkel, az elemzők még októberben is bíztak abban, hogy az index görbéje felfelé fog kitörni a szűk csatornából. Novemberben viszont pont az ellenkezője történt, egy hónap alatt 1300 pontot esett a BUX. Az idei mélypont december elsején 6780 pont volt, ami nagyjából az 1998. végi, az orosz válságot követő záróértéknek, illetve az 1999. októberi relatív mélypont szintjének felel meg. Azóta ugyan felfelé tartanak az árak - a Matáv már visszaküzdötte magát az 1998. februári 1150 forintos árszintig -, de az 1997. végi 8000 pontos záróártól így is elmarad a tőzsde mutatója.
Ráadásul a BUX-ot forintban számolják, így az utóbbi három év nominálisan alig nullszaldó alatt maradó teljesítménye dollárban már komolyabb, mintegy 35 százalékos visszaesést takar. Az 1996-1997-ben a világ egyik legattraktívabb tőzsdéjévé vált BÉT az utóbbi három évben a befektetők szempontjából „vesztőhelyé" lett.
Az okok részben közismertek - a nemzetközi klíma kedvezőtlen a fejlődő piacok számára, az új cégek elmaradtak a parkettről, a kormányzat kevésé viselte a szívén a tőkepiac fejlesztését, amelyet nemcsak a privatizációs emissziók elmaradása, de a legújabb szja-változások is jeleznek -, részben mélyebben rejlenek. Amikor a kilencvenes évek fordulóján 42 évi szünet után a Budapesti Értéktőzsde ismét megnyitotta kapuját, a berlini fal leomlása, a kapitalizmus világméretű győzelme idején virágkorát élte a XIX. századból eredő hagyományos tőzsdemodell, a nemzeti részvénypiacok gazdasági barométer szerepét senki sem kérdőjelezte meg. A piacgazdaság útján elinduló kelet- és közép-európai országok sorra igyekeztek - időnként egymás sarkára tiporva - megteremteni saját külön bejáratú, nonprofit intézménynek számító nemzeti tőzsdéjüket, és ebben az első időszakban a nagy nemzetközi befektetési alapok is partnerek voltak. Bár az 1990-es eufóriát - elsősorban a kínálati oldal szűkössége miatt - néhány éves szélcsend követte, amikor 1996 elejére egyszerre nőtt a kínálat és javult a makrogazdasági környezet, bekövetkezet a tüneményes fellendülés.
Mára alaposan megváltozott a helyzet, nem is elsősorban az új gazdaság paradigmájának térhódítása miatt. A kis nemzeti tőzsdék már saját kormányaik szempontjából sem töltik be azt a jelképes szerepet, mint korábban, nemhogy a befektetők számára. A kelet-közép-európai országokban a háztartások felhalmozási kedve nőtt ugyan, ám a részvénypiac kevéssé bizonyult vonzónak. (E megállapítás alól Lengyelország is csak részben kivétel, ott éppen csak tovább tartott a hazai befektetők eufóriája.). A legnagyobb cégek - a magyar Matáv, a cseh SPT, a lengyel KPN, néhány regionális szerepre törő nagybank, a szlovén, magyar és lengyel gyógyszergyártók, néhány integrált vegyipari társaság - ugyan a tőzsdei jelenlétnek köszönhetően pótlólagos tőkéhez jutottak, de ők is inkább a közvetlen londoni, New York-i szereplésre törekedtek. A középméretű, szervesen fejlődő magáncégek, amelyek a tankönyvekben leírt módon tőkéhez jutási célból törekednének a tőzsdére, a térség valamennyi országában csak az elképzelések szintjén léteznek vagy legfeljebb - az IT-szektorban - mutatóban vannak jelen egy-egy tőzsde parkettjén.
Az összkép tehát az új évezred - vagy maradjunk évtizednél - küszöbén távolról sem kedvező. Ráadásul a befektetők még azzal sem igen biztathatják magukat, mint 1998 szilveszterén, hogy jövőre rosszabb már nem is jöhet. A remények szertefoszlását jelzi, hogy a korábbi évekkel ellentétben 2001 küszöbén alig-alig lehet egy-egy elemzőből számszerű jóslatot kicsikarni az év végére várható BUX-értékre. Bár az is igaz, hogy - ha André Kostolanytól tanulunk - ilyenkor szokott változni a börze iránya.
Korányi G. Tamás
