"Nem rossz" a hordónként 70 dollár körüli olajár - jelentette ki a hét végén újságírók előtt Botelho de Vasconcelos, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) elnöke, minek folytán hétfőn eleinte folytatódott a harmadik napja tartó árcsökkenés. A kereskedők azt a következtetést vonták le a világ olajellátásának 40 százalékáért felelős szervezet első emberének szavaiból, hogy az OPEC nem nyúl a kitermelési kvótákhoz a szeptember 9-én esedékes tanácskozásán, így továbbra is a bizonytalan kereslet határozza majd meg az árakat. Július közepén ugyan beindult egy rally, csaknem 20 százalékkal emelve a határidős olajárakat - abban a reményben, hogy lassan magukhoz térnek a meghatározó gazdaságok -, a múlt hétre azonban ez elült, ahogy felerősödtek a konjunktúra törékeny volta, illetve egy esetleges újabb visszaesés miatti aggályok. Az USA-ban hiába tettek közzé pénteken a vártnál jobb júliusi munkanélküliségi adatokat, ahhoz még mindig túl magas az állástalanok száma, hogy kellőképp erősödhessen az üzemanyag-fogyasztás (átlag a globális olajkereslet 10 százalékáért felelnek az amerikai sofőrök).
Elemzők szerint ha nem történik semmi rendkívüli, akkor egy darabig még 70-73 dollár között ingadozhat az USA-ban irányadó WTI ára (a londoni Brent minőségé általában kicsit magasabb) - a rendkívüli események között lehet például, ha az Amerikában most kezdődő hurrikánszezon valami olyan katasztrófát okoz, ami érinti a mexikói-öbölbeli kitermelési, illetve finomítói kapacitásokat. (Tavaly augusztus végéig kellett várni egy ilyen erejű szélviharra.) Akármi lesz is azonban, annak kicsi a valószínűsége, hogy az olajár akár csak megközelíti a rekordot: tavaly júliusban több mint 147 dollárt is kellett adni egy hordó olajért, mielőtt az energiakereslet is a recesszió gödrébe került volna.
