Kilenc hónapja először tonnánként 6 ezer dollár alá csúszott a réz ára az irányadónak tekinthető három hónapos szállításra a Londoni Fémtőzsdén (LME). A jegyzés 2,4 százalékkal, tonnánként 5965 dollárra csökkent, amire 2006. április 12-e óta nem volt példa. Az eladásokat az Institute for Supply Management (ISM) szervezet tegnap megjelent jelentésével kapcsolatos spekuláció indította meg, ugyanis az összesítés nyilvánosságra hozatala előtt az terjedt el a piacon, hogy az abban szereplő adatok szerint az Egyesült Államokban – a világ második legnagyobb rézfelhasználója Kína után – decemberben nem növekedett a színesfém iránti kereslet. Ez arra utal, hogy az USA feldolgozóipara az elmúlt hónapban a visszaesés határára került. Nem javított a várakozásokon az az elemzői előrejelzés sem, amely szerint az ISM feldolgozóipari indexe várhatóan 50 pontot mutat majd decemberre vonatkozóan a novemberi 49,5 után. Az 50 pont alatti értékek gazdasági visszaesést jeleznek, és a két hónappal ezelőtti adat három év óta az első erre utaló jel volt.
Szakértők arra számítanak, hogy 2007 első hónapjaiban kitart az árcsökkenési trend, részben fundamentális, részben technikai, részben pszichológiai okok miatt. Ami az első említett körülményt illeti, egyes árupiaci befektetők szerint a kereslet további gyengélkedése gyakorol majd nyomást az árakra. A második tényezőt a 6 ezer dolláros szint alatt beinduló technikai eladások jelentik, míg a harmadikat az a változás, hogy eltűnni látszanak a piacról az áruhiánnyal kapcsolatos félelmek.
Az év későbbi szakaszában ugyanakkor újra megindulhat felfelé a jegyzés, elsősorban akkor, amikor Kínában felgyorsulnak a rézvezetékek iránti igényt fellendítő építési és infrastruktúra-beruházások. Mindezek alapján az év végére a Goldman Sachs Group Inc. tonnánként 5500 dolláros árat vár. A rézjegyzésekkel párhuzamosan az alumínium ára 64 dollárral, tonnánként 2721 dollárra, a nikkelé 175-tel, 32 300-ra, az ólomé 12-vel, 1640-re csökkent.
