A márciusi szállítású kukorica jegyzése az elmúlt héten 6,25 centtel, 3,9025 dollárra emelkedett bushelenként (35,24 liter) a chicagói árutőzsdén (CBOT), és szakértők arra számítanak, hogy hamarosan ismét elérheti a 2006 novemberében 3,9350 dollárral felállított 10 éves csúcsát. A termény szeptember és december között elért 57 százalékos árnövekedése a legnagyobb négyhavi ugrás 1973 óra. A szójabab márciusi jegyzése bushelenként 23 centtel, 6,9725 dollárra emelkedett a múlt héten. E termény 17 havi csúcsot ért el december 29-ei árával, és az elmúlt három hónapban produkált 28 százalékos bővülésével 2003 októbere óta a legnagyobb háromhavi növekedési ütemet produkálta. A háttérben egyértelműen a bioüzemanyag-gyártók alapanyag-kereslete áll, amely elszívja a kínálatot a takarmány-előállítók és az élelmiszer-ipari vállalatok elől is. Az Egyesült Államok kukoricán alapuló etanolgyártó kapacitása, amely már most is rekordnagyságú, várhatóan kétszeresére nő a következő két évben, és kormányzati források szerint a szójababból készülő dízelolaj gyártása csak 2007-ben 17 százalékkal nőhet az országban.
Az USA mezőgazdasági minisztériuma (USDA) szerint 2007-ben 17 százalékkal, 21,6 millió tonnára nőhet a világon a növényi eredetű alapanyagokból készülő bioüzemanyagok gyártása, s ezzel több mint duplájára emelkedik a hat évvel ezelőtti 8,7 millió tonnás termelésnek. Ez a mennyiség majdnem annyi, mint amennyi élelmezési célú növényi olajat Kína, e termék világszinten legnagyobb fogyasztója felhasznál.
Eközben a világ növényi alapú olajból rendelkezésre álló készletei 1974 óta a legalacsonyabb szintre zsugorodhatnak. Szakértők ezt szintén azzal magyarázzák, hogy az USA és az Európai Unió jelentős adókedvezményekkel támogatja a bioüzemanyag-gyártást. Végül a tőzsdei befektetői kereslet is támaszt ad a kukorica- és szójababjegyzéseknek, olyannyira, hogy az ezeken elérhető haszon túlszárnyalja a részvény- és kötvénypiaci nyereségeket. Sok nyugdíjalap és más intézményi befektető növekedést fantáziát lát az agrártermékekben, ami nem meglepő: a kukorica ára 81, a szójababé 14, a búzáé pedig 48 százalékkal ugrott meg 2006-ban, miközben a Standard & Poor’s–500 részvényindex csak 13 százalékos növekedést tudott felmutatni.
