A benzin literenként 6 forinttal, a gázolaj 3 forinttal drágul mától a nemzetközi piacokon jelentősen megnőtt kőolajárak miatt, amelyek nyomán a kőolajtermék-jegyzésárak is tovább emelkedtek – tájékoztatott a Mol. A 95-ös ólmozatlan benzin ma már 248,5, míg a gázolaj 218 forint literenként. A drágulás ráadásul tovább tarthat – vélekednek a lapunk által megkérdezett elemzők. Az Egyesült Államok ugyanis – hívták fel a figyelmet – heti 1 millió hordónyi olajat tárol be, hogy 700 millió hordóra növelje – kereskedelmi és stratégiai – készletét a jelenlegi bő 550 millió hordós szintről. Emellett a kínai kereslet is jelentősen bővül, miközben jelentős termelésnövelés nem várható.
A nemzetközi piacon mindenesetre a hordónkénti árak már egy ideje a 35 dolláros szint közelében mozognak, s tegnap is tovább emelkedtek. A Brent júniusi jegyzésének hordónkénti ára az 1990-es Öböl-háborútól számítva csúcsra, 84 centtel, illetve 2,4 százalékkal, 35,32 dollárra ugrott Londonban, a nemzetközi olajtőzsdén (IPE) egy szaúd-arábiai terrorakció nyomán, aggályok merültek fel ugyanis, hogy megszakadnak a szállítások. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint ráadásul a világ ipari gazdaságai közül az euróövezet sínyli meg leginkább a drága olajat. Amennyiben a hordónkénti árak 35 dolláros szinten mozognak, a magas árak első két esztendejében átlagosan 0,4 százalékkal csökkentik az OECD tagállamaiban a bruttó belföldi termék (GDP) növekedését – áll a szervezet prognózisában, amelyben négy év óta először próbálja elemezni az olaj hatását a világgazdaságra.
Claude Mandil, az IEA igazgatója a Reutersnek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az OPEC-nek júniusban növelnie kell a termelést, mert a jelenlegi alacsony szintek mellett nem lehet gondoskodni a krízist váratlan fejlemény esetén kivédő biztonsági tartalékokról. A kartell mindenesetre a napokban felemelte az energiahordozó negyedévi keresletére vonatkozó előrejelzését. A Bloomberg által közölt prognózis szerint 26,17 millió hordó körül lesz a napi igény, ami 230 ezer hordóval meghaladja az előzőleg várt szintet. Márciusban a tíz kvótával rendelkező tagországban napi 25,95 millió hordónyi olajat hoztak a felszínre, többet az akkor érvényben volt 24,5 millió hordós kvótánál, amelyet április 1-jei hatállyal leszállítottak 23,5 millió hordóra. A kartellen kívüli termelők napi teljesítménye 1,4 millió hordóval, 50,07 millió hordóra emelkedhet, a leginkább, 810 ezer hordóval Oroszország fejlődhet.
