Az ausztráliai AME Mineral Economics piacelemző cég szakértői azzal számolnak, hogy a következő két-három évben egy százalék alá esik vissza a világ aranykitermelésének átlagos növekedési üteme, amely a kilencvenes években 2,2 százalék körül volt. Ezt a prognózist leginkább azzal magyarázzák, hogy az arany ára már olyan mértékben csökkent, hogy több, kevésbé gazdaságosan termelő bánya már bezárásra kényszerült. Februárban a jegyzések több mint két évtizedes mélypont közelébe estek vissza, egyrészt annak következtében, hogy több ország központi bankja is folytatta aranytartalékainak csökkentését, piacra dobását, másrészt az aranybányák fedezeti üzletekkel - előre eladásokkal - igyekeztek bebiztosítani maguknak a számukra még elfogadható árakat. A következmény: néhány aranybányának már ki kellett szállnia az piacról, s a folyamat még nem ért véget. A termeléscsökkentésre kényszerülő bányák között többségben vannak a dél-afrikaiak, amelyek ma már a legdrágábban termelők közé tartoznak a világon (a Gold Fields Ltd., a világ harmadik legnagyobb aranytermelője nyeresége például tavaly a harmadik negyedévben 14 százalékkal zuhant.) A leállások mögött azonban az a szándék is tetten érhető, hogy a kínálat - a becslések szerint az idén mintegy 3 százaléknyi - csökkentése révén bizonyos mértékű áremelkedést érjenek el.
A fenti fejlemények ellenére azonban néhány alacsony költséggel kiaknázható új bánya nyitására is lehet számítani - például Tanzániában és Maliban -, ilyenből azonban mára már nagyon kevés maradt - írja a Bloomberg.
(NAPI)
