Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Hogyan értékelhetők az elmúlt időszak madárinfluenza-eseményei?
– Sajnos mégsem sikerült a magyar haszonállományoknak regisztrált eset nélkül átvészelniük a madárinfluenza újabb európai megjelenését. Így Németország és Franciaország után az érintett magyar gazdáknak is végig kell járniuk a szigorú uniós előírások szabályozta utat. A már ősszel is elrendelt biztonsági intézkedések végrehajtása a szabadon tartott magyar víziszárnyas-állományok esetében jóval problematikusabb, mint a teljesen zártan tartott csirkénél és pulykánál. Ezeknek a víziszárnyasoknak a felnevelése bár körülhatárolt telepeken zajlik, de kifutón, azaz nyílt, nagy állatlétszámú területeken fejeződik be, s ami más időszakban állatjóléti pozitívum volt, az ebben a helyzetben biztonsági kockázattá változott. Egy erre specializálódott magyar termelői közösség most ennek fizeti meg az árát. A fogyasztó szempontjából természetesen nem változott semmi, hiszen a védjegyes termékekkel ugyanazt a biztonságot és minőséget kapja, mint korábban. Az együttérzésre hajlamos fogyasztók persze sajnálhatják az érintett gazdákat, de segíteni rajtuk most nem tudnak.
– Az állat-egészségügyi hatóság kezdetben szigorúbban járt el, mint amennyire kötelező lett volna. Nehéz ezt a kérdést elkerülni a leölt állatok gazdáinak érzelmi reakciói után.
– Nem tartom szerencsés megfogalmazásnak, hogy a szükségesnél szigorúbb lenne az állategészségügy. A kialakult helyzetre ugyanis egyértelmű előírások vannak, melyeket a legszigorúbban kénytelenek vagyunk betartani! Ez egyrészt feltétele annak, hogy megakadályozzuk a járvány további terjedését, másfelől ezzel biztosíthatjuk, hogy ne sújtsák még szigorúbb szankciókkal hazánkat. Magánemberként teljesen megértem azon állattartók nagyfokú elkeseredettségét, akiknek egészséges vagy annak látszó állataik leölését kell megélniük, de itt a szigor a garancia a további károk megelőzésére.
– Milyen forgatókönyvek képzelhetők el a magas presztízsű, főként exportra termelő magyar víziszárnyas-ágazat jövőjéről? A japán és orosz megrendelések visszamondása barátságtalan jelzés volt...
– A magyar víziszárnyas-tenyésztés és ezen belül is a libatenyésztés sajnos nagy bajban van. Ez a baj nem most kezdődött, de a „szegény embert az ág is húzza”. Három-négy évvel ezelőtt nagyfokú túltermelés jellemezte az ágazatot, feltöltődtek a hűtőházak, a piacon kaotikus állapotok uralkodtak. Ezt követte a két legnagyobb libafeldolgozó cég, a Hajdú-Bét Rt. és a Bábolna Rt. csődje. A Baromfi Terméktanács a helyzet kezelésére termelési kvótákat állított fel, s megkezdődtek az intervenciós vágások. Drasztikus csökkenés következett be a törzsállományok létszámában, 2002-ben még 5,5 millió fehér lúd volt az országban, idén ez a szám már csak 1,6-1,8 millió között mozog. A Carnex-csoport csőd közeli helyzete újabb komoly csapásként éri a libatartókat, s ebben a helyzetben jelent meg a madárinfluenza az ágazatban! Pedig Magyarországot a libamáj és a libahús termelésében valóban nagyhatalomnak kell tekinteni, ami az ország gazdálkodásában legalább két szempontból kiemelkedően fontos. Egyrészt jelentős az exportból származó bevétel, másrészt az ágazat nagyon sok ember megélhetését biztosítja, sokak számára jelent életformát. Ebben az éjsötét alagútban távoli fényként jelenik meg agrárminiszterünk minapi kijelentése, miszerint a kártérítésnek azt a célt kell szolgálnia, hogy a kárvallott gazdákat legalább az újrakezdés állapotáig segítse.
– Mint a média élénk kritikusától kérdezném: a nyilvánosságban az eseményekről élő kép most mennyire felel meg a valóságnak?
– Valóban sokat bíráltam a sajtót a korábbi pánikkeltés kapcsán. A korrektség tehát azt követeli, hogy most is határozottan elmondjam a véleményem: egyelőre dicsérendő az a felelősségteljes megközelítés, ami az utóbbi időszakban a magyar médiát ebben az ügyben jellemezte. Valószínűleg a két korábbi időszak „gyakorlatozása” után már mindenki megértette, hogy ez a kór anélkül fog a magyar társadalomnak óriási veszteségeket okozni, hogy akár egyetlen fogyasztót is a legcsekélyebb mértékben veszélyeztetne.
